Az alábbi képen látható úriember tett a legtöbbet a magyar oktatási rendszer és kultúra megújításáért a Horthy-rendszerben ő pedig nem más, mint Klebelsberg Kunó, aki majdnem 10 évig 1922 és 1931 között töltötte be a vallás és közoktatásügyi miniszteri posztot. Ez a cikk az oktatáspolitika főbb elemeit mutatja be 1920 és 1944 között.
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum következtében Magyarország nem csak lakossága felét és területének kétharmadát vesztette el, hanem iskoláinak nagy része is határon kívülre került. Ezenkívül hazánk politikai tekintélye csökkent, gazdasága tönkrement, jövője bizonytalanná vált, a lakosság hite, önbizalma szertefoszlott. Ezért Klebelsberg szerint szüksége volt az országnak egy új nemzettudatra, nemzeti érzésre, amely újra büszkévé teszi a magyarokat, ezt nevezzük kultúrfölénynek vagy kultúrnacionalizmusnak, amelynek lényege, hogy a megcsonkított országnak kulturális és tudományos teljesítményével kell bizonyítania fölényét a szomszédos országokkal szemben, ezzel egyúttal a fejlett nyugati államokhoz is felzárkózhat az ország.
A jelentős oktatáspolitikai fejlődésnek a Bethlen István miniszterelnök vezette kormány teremtette meg a gazdasági alapjait, feltételeit a bethleni konszolidációval, amelynek köszönhetően évente az állami bevételek több, mint 10 százalékát fordították az oktatásra és a művelődésre, amelyre sem azelőtt és sajnos azóta sem volt példa Magyarországon.
Klebelsberg Kunónak a kultúrfölény kialakításán túl fontos célja volt a keresztény vallásosság megőrzése, bővítése és az analfabetizmus elleni küzdelem. Ugyanis a magyar lakosság 15%-a volt analfabéta 1920-ban, azaz nem tudott írni és olvasni.
(1920-ban az írni és olvasni tudók aránya országrészenként)
Az 1926-os népiskolai törvény ezt az arányt kívánta csökkenti azzal, hogy a főként mezőgazdasággal foglalkozó alföldi régióban élők gyerekeinek elemi népiskolákat hoztak létre ötkilométeres körzetenként.
(Egy újonnan felépített népiskola vidéken)
(Egy népiskolai óra Erdélyben)
Ebben az időszakban közel 5000 új iskola épült és 47.500.000 pengőt fordítottak erre, amely egy év állami költségvetés felét tette ki. A tankötelezettség 6 és 15 éves kor között volt szabályozva. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az analfabéták száma Magyarországon 1941-ben már csak a lakosság 7%-a nem tudott írni és olvasni és a területi különbségek is csökkentek az ország északi, keleti részén volt nagyobb az analfabéták száma, mint a nyugati országrészben.
(Az írni és olvasni tudók aránya 1941-ben országrészenként)
Az egész oktatási struktúrát átalakították a népiskolákról már volt szó ezt követte a polgári iskola, amelybe a 10-14 éves korosztály járt és főként lányok, ahol alaposabb ismereteket szerezhettek, mint például könyvvitel, a közgazdasági, jogi, ipari és mezőgazdasági ismeretek, a kézimunka oktatása, de fontos tudni ez az iskolatípus nem adott érettségit erre a szintén ebben az időszakban átalakított középiskolák voltak alkalmasak, amelyeket reálgimnáziumoknak hívtak ekkoriban. Itt már modern nyelveket is tanítottak, mint például az angol, a francia vagy az olasz és nagyobb hangsúlyt fektettek a magyar irodalom és a magyar történelem tanítására. Kezdetben voltak kizárólag lány és fiú gimnáziumok is, de majd később 1934-ben egységes gimnáziumi rendszert hoznak létre. A kimenet itt az érettségi volt, amellyel lehetett aztán egyetemre vagy főiskolára menni.
(Polgári leány és polgári fiúiskola a Horthy-korszakban)
Az egyetemek és főiskolák esetében már 1920-ban két nagyon fontos változás történt. Az egyik az, hogy az 1920. évi XXV. tc., a hírhedt „numerus clausus” az egyetemekre és főiskolákra való beíratkozást szabályozta. Kimondta: a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság mellett az egyetemre jelentkezőknél arra is figyelemmel kell lenni, „hogy az ország területén létező egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség arányszámát”. A numerus clausus hatására radikálisan csökkent a nemzetiségek körébe sorolt zsidó hallgatók száma az egyetemeken. Ez a korlátozás egyébként 1928-ban megszűnt. A másik változás az volt, hogy 1920 előtt Magyarországnak 12 egyetemi vagy főiskolai jellegű és 4 nagy tudományegyeteme volt ez a pozsonyi, a kolozsvári, a budapesti és a debreceni. De Trianon következtében Magyarországnak csak két egyeteme maradt, ugyanis Pozsony és Kolozsvár határon kívülre került. Az ott maradt tanári kar és diákok nagy része magyar volt és az a megoldás született, hogy átköltöztették az egyetemeket a pozsonyit Pécsre, a kolozsvárit pedig Szegedre. A felsőoktatás csak egy szűkebb réteg számára volt elérhető a Horthy-rendszerben körülbelül évente 15.000-en tanultak a felsőoktatásban, ezek közül legnagyobb részük a bölcsész vagy az orvosi karokon. De ezenkívül működték még az országban hittudományi főiskolák, jogakadémiák, katonai és gazdasági főiskolák is.
(A pozsonyi egyetem immáron Pécsen, a mai Pécsi Tudományegyetem)
(A Szegedi Tudományegyetem épülete, amely a kolozsvári egyetem utódjának tekinti magát)
A szellemi képzés mellett fontos volt a testnevelés is, amely főként abból táplálkozott, hogy az országnak erős férfiakra van szüksége, hogy megvédje magát a környező, nem éppen baráti országokkal szemben. Ezért a 12-21 év közötti fiúknak kötelező volt a rendszeres testedzés, valamint létrehoztak kötelező jelleggel cserkész és leventemozgalmakat. Az oktatás fontos részét képezte a revízió és az irredentizmus kérdése, azaz előbbi a trianoni határok felülvizsgálatát, míg utóbbi a területek visszaszerzését jelentette. Ezek a dolgok jelentős reflektorfényt kaptak az oktatásban és tulajdonképpen meghatározta az egész korszakot.
(Trianon egyik hatása: a gyerekeknek a Horthy-korszakban álmukban felébresztve is tudniuk kellett az Osztrák-Magyar Monarchia címerében szereplő tartományok nevét sorrendben, amelyek Trianon előtt Magyarország részei voltak)
A Horthy-rendszer oktatáspolitikájának számos eredménye volt, amelyre lehetett a későbbiekben alapozni, mint például szinte felszámolták az analfabetizmust, kötelezővé tették tulajdonképpen az alapfokú oktatás elvégzését, rengeteg új iskola épült az országban, elkezdték tanítani a modern nyelveket és nagyobb hangsúlyt fektettek a humán tárgyak oktatására és nem utolsósorban véleményem szerint itt alakult ki vagy inkább még hangsúlyosabbá vált a nemzeti, keresztény jellege az oktatásnak és természetesen az országnak és ezt teljes mértékben az 1945 utáni kommunizmus sem tudta tönkretenni!
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Kultúrpolitika és közoktatásügy a két világháború között. Magyarország a XX. században. V. kötet Szerk.: Tarsoly István. Babits Kiadó. Szekszárd 1996-2000. https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1362.html (2022. 08. 16.)
- Szabó Attila: A trianoni Magyarország "kultúrgeográfiai térképe". Földrajzi Értesítő 2008. LVII. évf. 3-4. füzet. 435-449. oldal. http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/FE2008/FE20083-4_435-449.pdf (2022. 08. 16.)
