Október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napja, amely 1989 óta nemzeti ünnep Magyarországon, de azt megelőző 33 évben az 1956 októberében és novemberében történtek szitokszónak számítottak. Az alábbi cikk a forradalom után felálló új rendszer és 1956 kapcsolatát fogja bemutatni.
1956-ban egypárti diktatúra volt Magyarországon a Magyar Dolgozók Pártja közreműködésével(amelyet átneveznek majd Magyar Szocialista Munkáspárttá), amelyben 1953 óta kétféle csoportosulás létezett így voltak a sztálinista erők (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő) és a reformkommunisták (Nagy Imre) és ők felváltva voltak hol jobb, hol pedig kedvezőtlenebb pozícióban a hatalomban, ami a Szovjetunión belüli változásoknak volt köszönhető. A forradalom kitöréséig a sztálinista erők voltak hatalmon (Nagy Imre 1953 és 55 közötti időszaka szól csak közbe), majd a forradalom idején a reformkommunisták kerülnek hatalomba az előbb említett lesz ismét a miniszterelnök a párt vezetője pedig az a Kádár János, akit Rákosi időszaka alatt zártak börtönbe. Úgy néz ki, hogy ezek az erők stabilan tudnak majd kormányozni és a Szovjetunió is elfogja fogadni a változtatásokat, ez néhány napig így is lesz, de kirobban a Szuezi-válság, amelynek ismertetésébe most nem mennék bele, de ez az esemény fogja végül abba az irányba terelni a dolgot, hogy a szovjetek leverik a magyar forradalmat és Nagy Imre helyett Kádár Jánost jelölik ki vezetőnek.
(A munkásőrség felvonulása)
Az új vezetés első feladata lesz a rend helyreállítása az országban és a felkelők felkeresése és megbüntetése. Nagy Imrét Romániába viszik, itthon betiltanak mindenfajta tömegrendezvényt, felállítják a rögtön ítélő bíróságokat, amelyet statáriumnak hívunk, felállítják a Munkásőrséget, mint a párt fegyveres szervezetét. Az MSZMP pedig keresi az okokat, hogy miért is robbant ki az ellenforradalom, mert ők maguk így nevezték az 1956 októberi és novemberi eseményeket és ez meghatározó lesz a rendszer bukásáig, tulajdonképpen ez jelenti a rendszer legitimációját, azaz a hatalomra kerülésük igazolását. Az állampárt az események miatt a Rákosi, Gerő klikkek, valamint Nagy Imrét és társait okolja leginkább, de megemlítik a Hortysta fasiszta arisztokráciát, amely abszurdnak számított már ekkora, valamint azt, hogy Amerika segítette a felkelőket, amely nem volt igaz! Mindenesetre a megtorlás időszaka is megkezdődik itthon, különösen azok voltak a fő célpontjaik, akik még November 4.-e tehát a leverést követően is valamilyen formában ellenálltak, illetve akik harcoltak a forradalom időszakában. Ez számokban úgy néz ki, hogy 1959-ig körülbelül 21-22 ezer embert börtönöztek be, 14-15 ezret internáltak és 400 főt végeztek ki, többek között 1958. június 16-án Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. A megtorlás időszaka 1959-ben egy részleges, majd 1963-ban teljes amnesztia következtében ért véget, mert az Egyesült Nemzetek Szervezetének(ENSZ) ez volt a követelése annak érdekében, hogy elismerje hivatalos kormánynak a Kádár-kormányt.
(Nagy Imre és társainak pere, Nagy Imre az utolsó szó jogán)
Az 1963 utáni Kádári politika fő céljának tekintette, hogy 1956 nem ismétlődhet meg és kiegyezés kell a párt és az emberek között ez lesz a "aki nincs ellenünk, az velünk van politika", amelynek lényege, hogy az embereket leginkább az foglalkoztatja, hogy jól éljenek és nem a politika, így a párt hagyja az embereket békében élni, ha ők cserébe nem kérdőjelezik meg a párt tekintélyét. Kádár fontosnak tartotta, hogy kerülni kell mindenfajta olyan társadalmi konfliktust, amely felidézheti 1956 rémét vagy veszélyét és a megoldást az életszínvonal politikában, tehát ha az emberek életszínvonala folyamatosan nő, akkor ők figyelmen kívül hagyják a politikát és nem fognak vele foglalkozni. Ennek a politikának volt az köszönhető, hogy a magyar gazdaság 20. századi egyik legnagyobb növekedését produkálta 1965 és 1975 között. Azonban az emberek hétköznapjaiban megmaradt az úgynevezett "kettős tudat", tehát otthon a családban egy-egy dologról másként beszéltek, mint a munkahelyen vagy az iskolában és 1956-tal kapcsolatban is így volt. Otthon forradalom volt az, ami az iskolában és a munkahelyen ellenforradalom volt.
(A tervezett és megvalósult gazdasági növekedés a Kádár-korszakban)
Majd miután az 1970-es évek végétől begyűrűzött hazánkba az olajválság és ezt súlyosbították a hazai belső problémák, a vezetés dilemma elé nézett, hogy folytassák-e az életszínvonal politikát vagy nem? A vezetés kifejezetten még mindig tartott attól, hogy az emberek egy esetleg életszínvonal csökkenés esetén fellázzadnak, így végül az a megoldás született, hogy ezt a politikát innentől kezdve külföldi (nyugati) kölcsönökből finanszírozták, amely viszont eladósította az államot, tehát a gazdaság válságát ez nem tudta megoldani és az életszínvonal a megfeszített lépések ellenére elkezdett csökkeni, amelyet már az emberek is megéreztek.
(Az MSZMP felső vezetése 1988-89-ben: a bal oldalon Pozsgay Imre államminiszter, középen Németh Miklós miniszterelnök, a jobb oldalon Grósz Károly pártfőtitkár)
Végül 1988-ra jut el oda a közvélemény, hogy újra felszíni téma lesz 1956, valamint Nagy Imre és társainak újratemetése. A párt vezetése, immáron Grósz Károllyal az élen továbbra is a berögzült alternatíva mentén halad azaz ellenforradalom volt 1956, sőt Kádár ki is jelenti ebben az évben, hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni. Ekkoriban a párton belül az úgynevezett kádárista, illetve a reformkommunisták harcolnak egymással előbbi Grósz Károly főtitkár, utóbbi Pozsgay Imre államminiszter vezetésével. Téma lesz 1956 értékelése és ebben döntő változás 1989 januárjában lesz, amikor is Pozsgay Imre egy rádióinterjúban Grósz Svájcban tartózkodása alatt kijelenti, hogy nem ellenforradalom történt 1956 októberében, hanem népfelkelés és ez a mondat tulajdonképpen megdönti a Kádár-rendszer legitimációját, ami miatt ez a hatalom fenállhatott 33 évig és a párt központi bizottsága is erre a következtetésre jutott és így már elkerülhetetlennek látszott Nagy Imre és mártírtásainak újratemetése, amely 1989. június 16-án meg is történt és ez egy szimbolikus esemény volt, mivel ezzel le lehetett zárni a múltat, szakítani a kommunizmussal és innentől kezdve a jövőre koncentrálni. Az már egy apró gesztus volt, hogy a Harmadik Magyar Köztársaságot 1989. október 23-án kiáltották ki, ami azóta is a legfontosabb ünnepeink közé tartozik.
(Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése a Hősök terén)
Tehát összegzéképpen csak annyit, hogy a Kádár-rendszer 33 éve végig arról szólt, hogy az 1956 októberi és novemberi események fasiszta, kommunista ellenes ellenforradalom volt és mindent el kell követni annak érdekében, hogy az előbb említett események ne ismétlődjenek meg. Csakhogy teljesen az emberek emlékezetét nem lehet kitörölni, nem lehet tőlük elvárni, hogy ne emlékezzenek arra, hogy a kommunista rendszer elvette tőlük a lehetőséget, hogy maguk döntsenek arról, hogy milyen országban szeretnének élni, milyen körülmények között és ne mások kényszerítsenek rájuk bizonyos dolgokat. Ezek az érzelmek törtek felszínre az 1980-as évek második felében, amely részint hozzájárult a magyarországi rendszerváltás bekövetkeztéhez.
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
