Mert így KEREK a világ!

(Söröző társaság 1942-ből, forrás: Fortepan)

A címben szereplő mondatot számtalan variációval lehetne befejezni. Én alapvetően azért szoktam alkoholt fogyasztani, mert egyrészről lazábban tudok viselkedni, mint máskor, másrészről ilyenkor egy-két korsó sör és egy-két cent feles mellett jókat lehet beszélgetni, értekezni, dumálni a barátokkal, ismerősökkel és rokonokkal.

Sajnos azonban sokan a címben szereplő mondatot úgy egészítenék ki, hogy azért iszok, mert a dédnagyapám/nagyapám/apám is alkoholista volt és ivott. Ez szörnyű! Magyarországon ma több, mint 1 millió alkoholista van, akik rendszerint, sokat isznak egészen a "sárga földig" és semmi máson nem jár eszük csak az italon, akár családi, munkahelyi problémáik is vannak emiatt és sokan elveszítették minden egzisztenciájukat az alkohol miatt! Az alábbi cikk a 20. századi magyar alkohol történetre, alkoholizmusra kíván rávilágítani. Kiemelem azonban, hogy 23 évesen egyáltalán nem vagyok az alkoholfogyasztás ellen, csak nem mindegy, hogy miből, mennyit, milyen rendszerességgel iszik az ember és ne azért igyon, mert semmi értelme nincs az életének, hanem azért, hogy akár jól érezze magát az illető, lazábban viselkedjen és egy kis időre elfelejtse a fontosabb teendőit, problémáit.

(Étteremben ünneplő társaság 1915-ben, forrás: Fortepan)

A magyarországi alkoholfogyasztás az 1900-as évek elejére teljesen általánossá és elfogadottá vált. Ebben szerepet játszottak a dualizmus időszakában létrejövő szeszfőzéssel foglalkozó gyárak, mint például a Zwack Unicum  vagy a Dreher sörgyár, amely számos sört gyártott és gyárt mind a mai napig, de ugyanígy a pécsi és a soproni is, így ezek a szeszkészítéssel foglalkozó üzemek megalapozták a termékeik elterjedését és az alkoholfogyasztás hazai felvirágzását. 

(Dreher Antal sörfőzdéi, forrás: Wikipédia)

(Unicum vizesember plakát 1909-ből, forrás: Wikipédia)

Az asztali bor alapvető részét képezte a napi étkezéseknek, sokan házilag készítették saját változatukat. A pálinkaszintén népszerűnek számított ekkor, és itt is megjelent az otthoni előállítási forma. Az alkoholhoz kapcsolódó ünnepek és események szerves elemét alkották a magyar gasztrokultúrának. Ugyanakkor a mértéktelen szeszfogyasztás olyannyira aggasztotta a közvélemény egy részét, hogy 1901-ben megalakult az Országos Magyar Alkoholellenes Egyesület – feltételezhetően ennek egyik oka volt a nők és gyermekek védelme az alkoholos befolyásoltság alatt agresszivitásra hajlamos italozóktól.

A 20. század elején szervezett formában megindult az alkoholizmus elleni küzdelem az orvosok és a társadalomtudósok részéről különböző egyesületek keretében. 

Az ekkoriban fellépő alkoholellenes orvosok és egyéb tudósok:

• Madzsar József (1876–1944) orvos, 1918–1919-ben a Fővárosi Könyvtár igazgatója (A szeszes italok hatása az utódokra),
• Pogány József (1886–1938) újságíró, kommunista politikus, később a Tanácsköztársaság idején külügyi népbiztos,
• Stein Fülöp (1867–1918) az Angyalföldi Elmegyógyintézet, majd Schwartzer-féle intézet főorvosa (Az alkoholizmus ellen való védekezés hazánkban, Az alkohol, Az alkohol kérdés mai állásáról, Az iszákosság és annak leküzdése),
• Hollós József (1876–1947) orvos, szegedi kórházi boncoló főorvos (Az alkoholizmus okairól, A szeszes italok hatása a szervezetre),
• Dóczi Imre orvos (Nemzetgazdasági szempontok az alkoholkérdésben, Az alkohol és hatása a gyermekre, A közigazgatás föladata az alkoholellenes küzdelemben),
• Salgó Jakab (1849–1918) az Országos Ideg és Elmegyógyintézet főorvosa (A szeszmérgezés és nehéz kórság kórtani viszonya, Az alkoholizmus társadalmi jelentősége),
• Pándy Kálmán (1868–1945) a nagyszebeni Állami Elmegyógyintézet igazgató főorvosa (A szeszes italokról és nemi betegségekről),
• Hollós István (1872–1957) az Országos Ideg és Elmegyógyintézet osztályvezető főorvosa (Az alkoholisták gyógyítása az elmegyógyintézetben),
• Cholnoky Jenő (1870–1950) földrajztudós (Az alkohol a földön),
• Nógrády László (1871–1939) állami főgimnáziumi tanár, pszichológus (Az alkohol).
• Arató Emil (1885–1978) sportorvos, az Alkohol Ellenes Munkás Szövetség alapító elnöke.

A kormányzat is a zászlójára tűzte a kérdést és 1905-ben ezért szervezték meg a Műcsarnokban a 10. Nemzetközi Alkoholizmuselleni Kongresszust, valamint 1909-ben megnyílt hazánk első alkoholelvonója a Rákospalotai Gyógyítóház. "Az alkoholkérdés a társadalom minden egyes osztályát, de magát az államot is nagyban érdekli. Az alkoholizmus immár olyan fontos szociális, kulturális és higiénikus kérdéssé lett, hogy a vele való komolyabb foglalkozás elől senki sem térhet ki" - írták a Kongresszus korabeli beharangozójában.

(A Rákospalotai Gyógyítóház más néven szanatórium, forrás: velocigiraffe)

Az első és a második világháború viszont súlyos gazdasági és társadalmi változásokat hozott Magyarországon. Az alkoholfogyasztás visszaesett (a besorozott katonák számára tiltott is volt), az élelmiszerhiány következtében pedig korlátozottabbá vált az otthoni szeszkészítés. 

Az első világháborút követően a Tanácsköztársaság időszakában vezettek be hazánkban először és utoljára alkoholtilalmat. Miután nyár elején kiderült, hogy hárommillió hektoliter bor áll a pincékben, Vántus Károly földművelésügyi népbiztos azzal az ötlettel állt elő, hogy szigorú jegyrendszer alapján minden felnőtt napi fél liter borra legyen jogosult, majd megjelent a boltokban a palackozott fröccs, literes (három deci bor, hét deci szóda) kiszerelésben, aminek a vásárlását nem korlátozták. Mindeközben ilyen-olyan propagandakommandók járták az országot, s arról próbálták meggyőzni nemcsak a megfélemlített lakosságot, de saját embereiket is, hogy az "öntudatos vöröskatona tartózkodik minden kicsapongástól, nem részegeskedik, nem lop, nem rabol, nem duhajkodik". Végül a tanácsköztársaság bukása az alkoholtilalmat is elsöpörte.

(Alkoholtilalom idején készült plakát, forrás: Magyar Narancs)

A Horthy-korszakban az 1921-ben született szesztörvény kimondta, hogy bár az alkoholfogyasztás továbbra is legális, az otthoni párlatkészítés tiltott tevékenység. Ez utóbbi egészen 2010-ig így volt. Azonban az alkoholfogyasztás ennek ellenére nem esett vissza sőt egyre inkább növekedni kezdett, főként a sör fogyasztás terén. Viszont a második világháború idején a jobb alapanyagokat, amikből a sört is készítették azt mindet a frontra vitték, illetve a hadigazdaságok használták fel. Így az elhivatott szeszfőzők szokatlan, ám olcsón elérhető alapanyagokkal való kísérletezésre kényszerültek, ezért készültek ekkortájt sörök lóbabból, cikóriából, muharból és cirokból is – kifejezetten rossz minőségben.

(Söntést vezető család 1930-ban, forrás: Fortepan)

A világháborút követő kommunista időszakban a szeszgyártással foglalkozó üzemeket is államosították és a rezsim igyekezett az alkoholfogyasztást korlátozni. Az állami tulajdonú pálinkafőzdék és bortermelők uralták a piacot, a választék erősen korlátozott volt. Az állam ellenőrizte az italok minőségét és mennyiségét, a saját termelési és elosztási prioritásai követése mellett. Az alkohol ára az évek során emelkedett, ami szintén hatással volt a fogyasztási szokásokra. 

(Kocsmai életkép 1949-ből, forrás: Fortepan)

1958-tól ráadásul rendelet szabta meg, hogy hogy alkoholt csak délelőtt 10 óra után mérhettek a kocsmákban, vendéglőkben. Erre azért volt szükség, hogy az italozáshoz szokott munkások ne részegedjenek le már délre. Az, hogy ez a törvény megszületett, sokat elárul a magyar többségi társadalom akkori közállapotairól.

(Italbolt 1957-ből, forrás: Fortepan)

Ráadásul az 1960-as évekre a sörfogyasztás összességben megelőzte a borfogyasztást, ugyanis a bor éves fogyasztása 30 literre esett vissza, a sörfogyasztás pedig meghaladta a 36,8 litert. Ezzel párhuzamosan viszont emelkedni kezdett az alkohol miatt elhalálozók aránya is.

(Sört ivó pár 1961-ből)

A 60-as évek szocializmusában külföldi italok nem voltak elérhetőek Magyarországon – a forgalmazott söröket mind belföldön gyártották. Ilyen volt például a Kőbányai Világos, a Borsodi, a Dreher, a Pécsi Szalon, Balatoni Világos és a Soproni Ászok ezek számítottak akkoriban a legnépszerűbb sörfajtáknak. 

(A sörfogyasztás népszerűsítése a szocializmusban, forrás: Retroplakát)

(Kőbányai világos sört fogyasztó hölgy az 1960-as évekből, forrás: Darabanth)

1949-1989 között szigorúan vették a köztéren történő italozást, főként a délelőtti órákban – alapvetően tilos volt ez a tevékenység, kivétel a kocsmák kerthelyiségeiben. Az utcán délelőtt szeszt fogyasztókat a rendészeti szervek ún. krónikus munkakerülőkként előállíthatták.

(Rendőr igazoltat egy italozó társaságot 1972-ben, forrás: Fortepan)

Az 1970-es években vált a törvény szemében is önálló közlekedési szabálysértéssé az ittas vezetés: 1978-ban került be a büntető törvénykönyvbe, előtte a foglalkozásból elkövetett veszélyeztetéshez tartozott.

(Igazoltatás és szondáztatás 1974-ből, forrás: Fortepan)

Ekkoriban már eléggé eldurvult a helyzet a hazai alkoholfogyasztás terén. Ugyanis az '70-es években tovább nőtt az éves egy főre jutó sörfogyasztás: sörből 59,4 liter, borból 37,7 liter fogyott. 1980-ra tovább romlott a statisztika: 86 liter sör és majdnem 35 liter bor volt egy ember éves fogyasztása.

Az alkoholfogyasztás intenzív növekedésével párhuzamosan nőtt az alkoholos befolyásoltság következtében elkövetett bűncselekmények száma is. Csak Budapesten az elkövetett bűncselekmények 20-22%-a ebből következett az 1970-es években. 

Az 1970-es években többen ismét elkezdtek foglalkozni az alkoholkérdéssel hazánkban. 

Részletesen foglalkozik az 1970-es évek alkoholizmusával a Fekete János által összeállított Alkoholizmus. Kórkép vagy korkép? című tanulmánykötet. A tanulmány utal arra, hogy részegeskedés kiemelten veszélyes a társadalomra, mivel nemcsak a személyiség testi-lelki állapotát, társas kapcsolatát károsítja, hanem sérti a közösségé érdekeket, az erkölcsi, magatartásbeli, jogi normákat. A tanulmány megállapítja azt is, hogy 1982-ben Magyarország a világ nagy szeszfogyasztó országai közé tartozott, annak minden káros következményével együtt. Ez:

1. az abszolút alkoholfogyasztás tekintetében;
2. az alkoholisták 100 000-et meghaladó nagyságrendjében;
3. az alkoholista szülők miatt veszélyeztetett helyzetű gyermekek számában;
4. a családi, elsősorban házastársi kapcsolatok megromlásának növekvő arányában;
5. az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek, megbetegedések, és halálokok emelkedő tendenciájában;
6. az öngyilkosság fokozódó gyakoriságában;
7. a részegekkel kapcsolatos jogi és államigazgatási (elsősorban rendészeti problémákban);
8. a detoxikáló intézmények túlterhelésében;
9. a kiesett munkanapokban és termelési értékben;
10. a bűnözésben és más jogsértésekben mutatkozó sajnálatos megnyilvánulásokban; s nem utolsósorban
11. az alkoholtól befolyásolt áldozatok ezreinek számában egyaránt megmutatkozik.

Az 1980-as években a kései Kádár időszakban már a hazai alkoholtermékek mellett elérhetővé váltak a nyugati világ termékei is, amelyek tovább rontottak a helyzeten. Az alkoholfogyasztás, hogy az 1980-as évekre idáig jutott a helyzet az sokban köszönthető az emberek önkizsákmányoló életmódjának is, amelyet az okozott, hogy sokan vállaltak másodállást is a 8 órás munka mellett és a megfelelő életszínvonal miatt a kimerülésig dolgoztak és voltak akik az alkoholba menekültek, majd alkoholistává váltak.

(Balassagyarmat vasútállomásán ivó férfi 1987-ben, forrás: Fortepan)

Az 1980-as évek végén már 10,7 liter volt az átlagos egyfőre jutó tisztaszesz-fogyasztás évente. Borból már csak 24,8 liter fogyott személyenként, sörből közel 100 liter. 100 000 főre pedig 45,2 májzsugor miatti haláleset jutott. 1988-ban csak a Szovjetunióban és az NDK-ban haltak meg többen az alkohol miatt. Ahogy közeledett a rendszerváltás, a kiábrándulás és az olcsó szeszek miatt nőtt az alkoholisták száma. 1988-ban már 10 ezer lakosra 60 bejelentett alkoholista jutott, ez 1990-re 62 főre emelkedett. 

Az 1990-es években a gazdasági liberalizáció és a szabad piacgazdaság bevezetése újabb változásokat hozott az alkoholfogyasztási szokásokban. Az importált termékek választéka bővült, és megjelentek a külföldi márkák és italspecialitások is. A statisztikák pedig azt mutatták, hogy csökkent ugyan az alkoholisták száma, de nem kellő mértékben egy megnyugtató szintre és sajnos a mai napjainkban ez újra növekszik és az egyik vezető halálok ma Magyarországon az alkohol által okozott belső szervi problémák.

Sajnos az alkoholizmus az végig kísérte hazánk egész 20. századi történelmét. Valahogy az lehet az ember érzése, hogy a magyar emberek így próbálták volna elviselni a folytonos problémákat, változásokat és sokan úgy gondolták, hogy nincs értelme élni, gondolkodni, hanem ők gondtalanul akarnak élni az alkohol társaságában. Tehát továbbra is azt mondom, amit a cikk elején, hogy persze álságos lenne, ha azt mondanám, hogy ne igyon senki alkoholt, mert ez lehetetlen és néha napján jól esik egy kicsit kikapcsolódni, de az nem megoldás, hogy az egész életüket egyes emberek végig isszák, mert akkor ez meglátszódik a társadalmunk állapotán és ennek következtében nem tudunk majd egy egészséges és fejlődő országot felépíteni! Pedig ez lenne a cél!

Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!

Felhasznált források:

- Legát Tibor (2018): Magyarország és az alkoholizmus: Palackba zárt történelem. Magyar Narancs. https://magyarnarancs.hu/lokal/magyarorszag-es-az-alkoholizmus-palackba-zart-tortenelem-114758 (2024. 03. 30.)

- Ésszel iszom. Magyarországi alkoholtörténelem. https://alkohol.info.hu/magyarorszagi-alkoholtortenelem/ (2024. 03. 30.)

- Ajpek Orsi - Szabó Dániel Vilmos (2016): Rendszerek jöttek és mentek, mi, magyarok meg végigittuk az összeset. Index - Fortepan. https://index.hu/fortepan/2016/02/07/rendszerek_jottek_es_mentek_mi_magyarok_meg_vegigittuk_az_osszeset/ (2024. 03. 30.)