(A legendás Aranycsapat alapfelállása 1950 és 1956 között, a "dicső tizenegy")
Hogyha a Rákosi-korszakról van szó és a sportról, akkor szinte mindenkinek a foci és az Aranycsapat jut az eszébe. Nem véletlenül, ugyanis a magyar labdarúgás legsikerebb időszakáról beszélünk szűkebb értelemben 1950 és 1956 között, tágabb értelemben a folyamat már az 1940-es években elkezdődött. Azt viszont sokan nem tudják, hogy 1949 és 1956 között, amíg Rákosi Mátyás volt Magyarország legfőbb hatalommal rendelkező embere, addig az állam nagyon komoly összegeket fordított a sport támogatására, ezenbelül a futballra és nagyon komolyan beavatkozott a hazai sportéletbe, amelyre azelőtt se és azután se volt példa az ország történetében. Ez a cikk a hazai sportéletre fog kitérni az 50-es években és bemutatja majd a sport és az állam kapcsolatát.
(Rákosi Mátyás a párt főtitkára, miniszterelnök-helyettes, de facto az első számú vezető Magyarországon 1949 és 1956 között)
A Rákosi vezetés nagyon hamar már 1946-47 folyamán felismerte, hogy a sportnak, milyen fontos szerepe van az emberek életében, de nem ez volt az elsődleges mozgatórugó az ő szemükben. Hanem az, hogy a szocialista Magyarország a sportsikereivel felül tud kerekedni a nyugati kapitalista világon és tudja hirdetni a szocializmus vagy más néven a kommunizmus felsőbbrendűségét és sikerét! E kép kialakítása végett vágott bele a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) a hatalmat gyakorló párt a sportélet teljes átalakításába. 1948 nyarán az MDP alakuló kongresszusán döntöttek a sport állami támogatásának és irányításának kérdésében és a testedzés tömegmozgalommá fejlesztésének ügyében is.
(Tömegsport a Rákosi-korszakban)
Létrehoztak olyan apparátusokat, amely az élet minden területét felügyelte, a sport az adminisztratív osztályhoz, azonbelül a sportalosztályhoz került. Fontos tudni, hogy a párt elsősorban külpolitikai érdekeknek vetette alá a sport fejlesztését és támogatását, mivel ekkor már zajlott a hidegháború és benne volt a levegőben, hogy ismét egy nagy nemzetközi konfliktus veszi kezdetét. Így a sportot összekapcsolták a testneveléssel és a honvédelemmel, tehát ez a hármas határozta meg a párt sportpolitikáját és hasonlóan a gazdasági élethez itt is inkább a mennyiségre mentek és nem annyira a minőségre, bár az eredmények nem feltétlen mutatják majd ezt!
(A béke védelmezői a kommunisták - hirdette egy 1949-es magyar plakát)
A sportügyeket 1951-től az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) irányította. A fő feladata az volt, hogy felszámolja a hagyományos sportegyesületeket és helyette létrehozzon szovjet mintára szakszervezeti alapokon működő egyesületeket. Létrejöttek a fegyveres testületeknek is saját csapataik, amelyeket Honvéd, Dózsa vagy éppen Bástya nevekkel illettek. Ezek az újonnan létrejövő szervezetek sokszor kényszerítettek játékosokat főként focistákat, hogy az ő klubjukat válasszák, ami nagy felháborodást váltott ki a hagyományosan még működő egyesületeknél, mivel ezek a kényszerítések gyakran erőszakosan történtek. Számos klub vált a rendszer ellenségévé, akik nem értettek egyet a párt sportpolitikájával ilyen volt például a Ferencváros (FTC) vagy a Magyar Torna Klub (MTK), akiknek más néven és mezben is kellett játszaniuk, valamint ellehetetlenítették a működésüket.
(Az Országos Testnevelési és Sportbizottság egyik értekezlete)
Az Országos Testnevelési és Sportbizottság sokszor került konfliktusba a későbbiekben a párt vezetésével olyan esetekben, amikor az OTSB szerette volna, hogy az élsportolók minél többet menjenek külföldre és ott szerepeljenek, akkor gyakran falakba ütköztek, mert a párt nem engedélyezte a külföldi utakat. Az Államvédelmi Hatóság megtiltotta többek között sportolók külföldre utazását és bizonyos áruk behozatalát. Ennek ellenére az OTSB vezetése általában felülbírálta a tilalmat, mivel úgy gondolták, hogy a hiányukban a magyar csapat esetleg vereséget szenvedhetne, illetve értékes helyezésektől eshetne el, ezért pedig a szóban forgó sportolók szereplése nélkülözhetetlen ezeken a találkozókon.
A magyar sportolók ebben az időben az olimpiákon is sikeresen szerepeltek. Már a felkészülés során nagy állami ellenőrzések voltak például pártvezetőket, politikai munkatársakat küldtek a tatai, valamint a budapesti edzőtáborokba, hogy figyeljék az élsportolók felkészülését és politikai felvilágosításban részesítsék a sportolókat, hogy véletlenül se hirdessenek rendszerellenes tényeket és ne kompromittáljanak a nyugat sportolóival. Az 1948-as londoni olimpián a magyarok összesen 27 érmet szereztek, ebből 10 arany, 5 ezüst és 12 bronz volt. Az 1952-es helsinki olimpia még ezen a szereplésen is túl tett 42 érmet szereztek a magyar sportolók, ebből 16 arany, 10 ezüst és 16 bronz volt. Ez mindmáig a legsikeresebb olimpiai szereplése Magyarországnak.
(Az 1948-as londoni olimpia plakátja)
(Az 1952-ben olimpiai bajnok Aranycsapat, középen a csapatkapitány Puskás Ferenc)
A korszak kapcsán nem lenne teljes a történet, ha nem szólnék az Aranycsapatról egy pár szót. A legendás csapat 4 éven keresztül 1950 májusa és 1954 júliusa között volt veretlen ez 31 mérkőzést jelentett, amelyet azóta már több válogatott is megdöntött, de a teljesítmény tiszteletre méltó! A csapat a legendás felállásban csak négy alkalommal játszott ez pedig a következő volt: Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai II. László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. A szövetségi kapitány az a Sebes Gusztáv volt, aki az Országos Testnevelési és Sportbizottság második embere volt, így a főbb döntésekben benne a volt a keze. Az Aranycsapat a világ tiszteletét, akkor érdemelte ki, amikor 1953. november 25-én Londonban 6:3 arányban megverte az addig hazai pályán veretlen angolokat.
(A Népsport másnapi száma a győzelem után)
A magyar propaganda a győzelem következtében diadalittas lett és büszkén hirdette a magyar szocializmus sikerét. A vezetésnek szintén büszkeség volt, hogy a nagy diadal előtt 1953. augusztus 20-án átadták Magyarország első stadionját a Népstadion, ami a mai Puskás Aréna helyén állt, így már volt saját stadionja a világ egyik legjobb válogatottjának.
(A Népstadion)
Ezek után következett az 1954-es év és a világbajnokság, amire mindenki úgy tekintett, hogy a magyar csapat biztosan megnyeri a svájci tornát. A döntőig vezető út viszonylag sima volt megverték Dél-Koreát, a Német Szövetségi Köztársaságot (NSZK), Brazíliát és Uruguayt. A döntőben az NSZK volt az ellenfél a mérkőzés jól indult számunkra hiszen 2 góllal is vezettünk, de a németek megfordították a mérkőzést, amihez az is hozzátartozik, hogy Puskás egyik gólját les miatt érvénytelenítették, amiről később kiderült, hogy téves volt és így csak az ezüstérmet szerezte meg a csapat, ami óriási döbbenetet és felháborodást okozott, különösen itthon.
(A német-magyar világbajnoki döntő előtti kézfogás és térfélválasztás)
A vereséget követően zajlott le a Rákosi-korszak első rendszerellenes tüntetése, amelyet a vezetés figyelmen kívül hagyott, mondván az emberek a vereség miatt csalódottak és nem a kommunizmusban, pedig ha jobban odafigyelnek erre, akkor ez egy figyelmeztető jel lett volna számukra. A Rákosi-rendszert később az 1956-os forradalom elsöprötte és így vele a mindenre és mindenkire kiterjedő ellenőrzést is. A sportéletben 1956 után közel sem volt annyira jelentős az állami részvétel, mint előtte. Az Aranycsapat tagjai közül sokan emigráltak külföldre, mint például Puskás Ferenc, Kocsis Sándor vagy Czibor Zoltán és nagy karrier futottak be előbbi a Real Madridban, míg utóbbi kettő a Barcelonába.
(Puskás, mint Real Madrid játékos már)
(Kocsis Sándor és Czibor Zoltán, mint Barcelona játékosok már)
A Rákosi-korszak fő jellemzője volt, tehát a mindenre és mindenkire kiterjedő ellenőrzés és ebből a sportélet sem maradhatott ki. Az élsportolók egyébként sokat profitáltak ebből ő nekik a társadalom nagy részéhez képest "szabadabb" életük volt, a siker biztosította nekik a jobb élet lehetőségeit, könnyebben juthattak például lakáshoz, autóhoz. Az olimpiai bajnokok 10 ezer forint jutalmat kaptak, ennél többet csak az Aranycsapat tagjai és két tornász Keleti Ágnes és Korondi Margit, akik 20 ezer forintot kaptak. Akkor az átlagkereset 10 ezer forint körül mozgott Magyarországon. Ezek alapján mindenki eltudja dönteni, hogy jó volt-e így sportolónak lenni, hogy az állam tulajdonképpen megmondta, hogy egy sportoló hol és mit csináljon vagy a hihetetlen kitartás, küzdeni akarás tette lehetővé ezeket a fantasztikus eredményeket és sikereket a Rákosi időszak alatt (Az én tippem, hogy inkább az utóbbi!).
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Hétköznapok és ünnepek a Rákosi-diktatúra idején. Nemzeti Köznevelési Portál. Történelem. II. Magyarország 1945-től az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséig. https://www.nkp.hu/tankonyv/tortenelem_8/lecke_02_014 (2022. 07. 31.)
- Sportélet a Rákosi-korszakban - fókuszban a labdarúgás. Elte online hallgatói magazin. http://elteonline.hu/sport/2019/11/05/sportelet-a-rakosi-korszakban-fokuszban-a-labdarugas/ (2022. 07. 31.)
