Mert így KEREK a világ!

(Német motorkerékpáros alakulat a budai Várban, a Halászbástyán, 1944 márciusa, forrás: OSZK)

1944. március 19.-e. Az a nap, amikor hazánk elvesztette a függetlenségét egészen 1991. június 19-ig. Bár a német megszállás csak 1945 április elejéig tartott, de azt ezt követő szovjet felszabadítás igazából megszállást jelentett és tartott mindaddig, ameddig az utolsó szovjet katona el nem hagyta Magyarországot. Az alábbi cikkben az első megszállás időszakáról lesz szó, főként az előzmények feltárásáról és konkrétan a megszállás lebonyolításáról. 

Előzmények

Az 1943-as év fordulópontot jelentett a második világháború történéseiben. A Don menti súlyos magyar katasztrófa és a német vereség Sztálingrádnál bizonytalanságot idéztek elő a tengelyhatalmak táborában. Az olasz, a magyar, a szlovák és a román kormány is a háborúból való kilépés gondolatával foglalkozott. Kedvező feltételek mellett valamennyien szívesen letették volna a fegyvert. A szövetséges hatalmak azonban elhatározták, hogy egyetlen országgal sem kötnek különbékét, és az ellenségtől csak a feltétel nélküli megadást fogadják el – ezzel valószínűleg jelentősen megnyújtva a háború hosszát, egyúttal engesztelhetetlen, totális konfliktussá alakítva azt. 

(A Doni katasztrófát ábrázoló térkép, forrás: NKP)

(Magyar hadifoglyok a keleti fronton, forrás: Tudás.hu)

(A szovjet katonák támadása Sztálingrádnál, forrás: tortenelemcikkek.hu)

(Harc Sztálingrádért, forrás: Történelem Mindenkinek)

1943. szeptember 8-án az olasz Badolgio-kormány Mussolinit megkerülve bejelentette, hogy Olaszország leteszi a fegyvert. A kiugrás sokkolta a német vezetést. Bár Hitlernek sikerült elérnie később, hogy Olaszország másik fele még mindig a Duce mellett harcoljon, az olasz front megjelenése felértékelte Románia és Magyarország szerepét. Hazánk a Balkán és Ukrajna összeköttetésében volt kulcsfontosságú és Romániával együtt a szovjet front felé volt fontos felvonulási terület. Emellett – mint az a német kormányzati iratokban is olvasható – a totális háborút vívó Harmadik Birodalomnak Ukrajna kiesésével nagy szüksége volt a magyar mezőgazdaság termékeire, amit nem hagyhatott egy esetleges „olaszos” átállás esetén elveszni.

(Mussolini a németek kiszabadító akciója után 1943 szeptemberében, forrás: Sarah Sudin)

Ezért a német vezetés alig több mint három héttel az olasz kiugrás után, 1943. szeptember 30-án kidolgozta a tervet Magyarország inváziójára, amely a Margarethe-I. fedőnevet kapta. A Wehrmacht vezetési törzse emellett Románia megszállási tervét is elkészítette Margarethe-II. fedőnév alatt.

A megszállási tervet az is erősítette, hogy a Kállay Miklós vezette magyar kormány 1943 szeptemberében titkos tárgyalásokat kezdett a nyugati szövetségesekkel. A magyar kormány elfogadta a britek feltételeit: fokozatosan csökkenti a németekkel való együttműködés mértékét, kivonja csapait a Szovjetunió területéről és ellenáll a német megszállási kísérleteknek. A kormány azonban a háborúból való kilépéssel azonban meg akarta várni, amíg az angolszász csapatok elérik a magyar határt, és a fegyverszünet bejelentésével egyidejűleg bevonulnak az országba. Az angolszász hatalmak azonban – néhány hónappal később a teheráni konferencián – átengedték a közép-európai térséget a Szovjetunió érdekszférájának, és az itteni katonai beavatkozásuk lekerült a napirendről. Viszont a Kállay-kormány külpolitikájáról a német hírszerzés idejekorán tudomást szerzett, Hitler pedig utasítást adott Magyarország megszállásának előkészítésére.

Edmund Veesenmayer a Német Birodalom Külügyminisztériumának gazdasági szakértője 1943 decemberében kulcsfontosságú területként írt hazánkról, amelyet nem szabad hagynia a németeknek, mivel további emberi tartalékkal rendelkezhetne a Harmadik Birodalom. Leegyszerűsítve: inkább a magyar emberek haljanak meg a fronton, mint a németek! Emellett kiemelte még a magyar mezőgazdaság rendkívül fontos szerepét az ellátásban az ukrajnai terület kiesése után, valamint a zalai olajmezők, amelyek a román mellett még rendelkezésére áltak a németeknek.

(Edmund Veesenmayer közgazdász, német politikus, forrás: A II. világháború fegyverei, járművei)

A németek a közelgő szovjet gőzhenger közelében nem kockáztathattak egy újabb partizánháborút, ezért Hitler 1944 februárjában az önálló akció mellett döntött. Másrészt Hitler egy angol-amerikai légideszant támadással is számolt, ami már szinte biztos, hogy magyar átállással járt volna. Hitler félelme nem volt alaptalan: Churchill valóban tervezte, hogy Itália mellett a Balkánon is offenzívába kezd, mielőtt a Vörös Hadsereg odaérne - valóban, a megszállás hamarabb is bekövetkezhetett volna, ha az angolok és amerikaiak nagyobb erőkkel megjelentek volna a Balkánon.

Hitler 1944. február 28-án adott parancsot a Margarethe-I. végső formájának kidolgozására, március 11-én pedig a végrehajtására, amelyet másnap aláírt. Magyarország sorsa ekkor dőlt el. A döntés időzítését rövid távú okok indokolták: a szovjetek már megközelítették a Kárpátokat, egy magyar kiugrás pedig katasztrofális helyzetet eredményezett volna a fronton. Ha a magyarok utat nyitnak a Vörös Hadseregnek az Alföldön, azzal összeomlott volna a keleti front déli szárnya.

A német megszállás

Jagow budapesti német követ március 15-én adta át Horthynak a Führer meghívását. Magyarország megszállása ekkorra már végleg eldőlt. Amikor 18-án a kormányzó megérkezett az ausztriai Klessheimbe, hogy ötödjére találkozzon a Führerrel, még nem gondolta, hogy csapdába került: a megbeszélésektől függetlenül az ő távollétében szállják meg Magyarországot.

(A Klessheim-i kastély, forrás: Wikipédia)

A Salzburg melletti Klessheim vadászkastélyában Hitler kertelés nélkül közölte Horthyval, hogy meg fogja szállni Magyarországot. Ehhez kérte Horthy előzetes jóváhagyását. Hozzátette, hogy ellenkező esetben fegyverrel támad Magyarországra, és ebben esetleg a román és a szlovák hadsereg közreműködésére is számít. Az „új kisantant” mindhárom tagjának voltak ugyanis területi követelései, „revíziós” igényei Magyarországgal szemben. Horthy felháborodva utasította vissza a megszállás gondolatát, de mivel tudta, hogy az ellenállás kudarcra van ítélve, illetve el akarta kerülni a szomszédos országok részvételével történő megszállást, végül tudomásul vette Hitler döntését, bár a Hitlerék által elé tolt proklamációt, amelyben kijelentette volna, hogy az ő hozzájárulásával jöttek be a német csapatok, nem volt hajlandó aláírni. Horthy ezt azzal indokolta, hogy azok nem az ő egyetértésével lépték át a határt, ráadásul a kormányzó minden politikai aktusához a kormány ellenjegyzése szükséges.

(Hitler és a kormányzó az 1944. márciusi klessheimi találkozón, forrás: Origo)

Az utasításnak megfelelően a németek a Tisza mentén kettévágták Magyarországot. A megszállás négy oldalról történt: a zömmel Franciaországból kivont SS-páncélosok alkotta „Északnyugati csoport” két irányban, Sopron és Pápa felől, illetve a Duna mentén nyomult be; a „Délnyugati csoport” SS és Wehrmacht egységei Zágráb irányából foglalták el a Dél-Dunántúlt és a Balaton környékét; a „Déli csoport” Görögországból átirányított hegyihadtestei és SS-lovashadosztálya a megszállt Szerbia és Bánság felől a Tisza-Duna Közét és Budapestet vette célba; az „Északi csoport” pedig Krakkóból Szlovákián át vonult az Északi-középhegység mentén a főváros felé.

(A német megszállás haditerve és lefolyása, forrás: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet.)

A haditerv számolt az ellenállással is: az utasítás még parancsba adta, hogy „minden ellenállást kíméletlenül le kell törni”, azaz az ellenállókat agyonlőni, akit lefegyvereztek, azt Németországba internálni, a katonaság azon része, amely ellenállást nem tanúsít, pedig laktanyazár alá helyezendő.

Az éjjeli órákban a Honvéd Vezérkar főnöke, Szombathelyi Ferenc – aki a Kless­heimben tárgyaló delegáció tagja volt – utasította a Magyar Királyi Honvédség parancsnokait is, hogy a bevonuló német alakulatokkal szemben ne lépjenek fel fegyveresen. Kállay hirtelenjében felvetette a kormány Tiszántúlra, vagy Erdélybe költözésének tervét, hasonlóan 1848-1849 teléhez, de a repülőterek megszállása ezt megakadályozta.

Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök, forrás: Wikipédia)

Mindennek eredményeként 1944. március 19-én hajnalban a német csapatok valóban benyomultak Magyarországra, és ellenállásba csak elszórtan ütköztek. A Koronatanács ülésén március 19-én maga Horthy is értelmetlennek látta az ellenállást. Szavai szerint a németek Magyarország pusztításával válaszolnának, amibe bevonnák a román, szlovák és horvát szomszédainkat is. Ribbentrop német külügyminiszter figyelmeztette is Sztójayt a kinevezendő miniszterelnököt, hogy ha belső zavarok támadnának Magyarországon, vagy a kormányzó lemondana, az katasztrofális következményekkel járna a magyarokra nézve. Így Horthy a helyén maradt, biztosítva az „állami intézmények folytomosságát”.

Hitlerék eredetileg a szélsőjobboldalivá lett ex-kormányfőt, Imrédy Bélát akarták miniszterelnöknek, akinek éppen azért kellett lemondania 1939-ben, mert fény derült dédapja zsidó voltára. Horthy jó taktikusként éppen ezt hozta fel ellenérvként, amire a birodalom „teljhatalmú megbízottja”, Veesenmayer nem tudott mit mondani. Horthy Ruszkay Jenő altábornagy kinevezésére sem volt hajlandó, de választása, a volt berlini nagykövet, Sztójay Döme személyében még megnyugtatta Veesenmayert. A történettudományban használatos mondás szerint a volt hírszerzőtiszt Sztójay azelőtt inkább volt „Németország magyar nagykövete” Berlinben, mint fordítva. Edmund Veesenmayert pedig Hitler tejhatalmú magyarországi megbízottjává nevezte ki.

(Sztójay Döme Hitler bal oldalán 1944 nyarán, forrás: Index)

A német megszállás következményeiről és az elkövetkezendő időszakról a következő cikk nyújt majd betekintést. 

Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!

Felhasznált források:

- Csernus Szilveszter (2014): Így zajlott Magyarország német megszállása. Múlt-kor történelmi magazin. https://mult-kor.hu/20140318_igy_zajlott_magyarorszag_nemet_megszallasa (2025. 03. 21.)

- Magyarország a második világháborúban: mozgástér és kényszerpálya. Történelem 11. VII. A második világháború. NKP 2020. https://www.nkp.hu/tankonyv/tortenelem_11_nat2020/lecke_07_025 (2025. 03. 21.)