(Antall József és Dagobert bácsi egy karikatúrán, forrás: Telex)
„Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” Ezt kiáltotta Dagobert bácsi a Kacsamesék című amerikai rajzfilm A gonosz bálna című epizódjában 1993. december 12-én, amikor a Magyar Televízió megszakította az adását, hogy bejelentse Antall József miniszterelnök halálhírét. A Kacsamesék megszakítása egy „vakuemlék”, vagyis egy olyan esemény, aminek pillanatnyi körülményei sok emberben – ez esetben gyermekekben – részletesen és hosszútávon rögzültek, azokban a gyerekekben, akik nézték a Kacsameséket 1993. december 12-én kora este. Ez a cikk ezt a vakuemléket fogja feleleveníteni természetesen röviden ismertetve az előzményeket, amelyek szükségesek a történet megértéséhez!
(Antall József, forrás: Magyar Hang)
Antall József a rendszerváltás utáni Magyarország, első szabadon választott miniszterelnöke volt a kommunizmust követően 1990 és 1993 között. A négyéves ciklusát az 1993. december 12-i halála miatt nem tudta kitölteni.
Antall Józsefet 1990. május 23-án választotta meg az országgyűlés miniszterelnökké és megalakult az ő általa vezetett kormány. A miniszterelnök hivatalba lépését követően tudta meg, hogy egy halálos betegségben szenved: non-Hodgkin limfómát (a nyirokérrendszer rákja) állapítottak meg nála. A fiának ezt követően azt mondta, hogy "ha kezelnek, akkor három évem van, ha nem kezelnek, akkor három hónapom van hátra."
(Az Antall-kormány megalakulása 1990. május 23-án, forrás: parlament.hu)
A betegség az Egyesült Államokban jelent meg nála, amikor ősszel meglátogatta az idősebb George Bush elnököt. Októberben, hazaérése után azonnal kórházba került, s két nappal a taxisblokád előtt sikeresen megműtötték.
(Amerikai-magyar csúcstalálkozó 1990 októberében, forrás: MTI Nemzeti Fotótár)
A taxisblokád negyedik napján, 1990. október 28-án a miniszterelnök a kórházi betegágyán adott interjút a Magyar Televíziónak ez lett az úgynevezett pizsamás interjú, amelyben reagált a taxisblokád által okozott heves politikai helyzetre és beszámolt a betegségéről az ország nyilvánosságának.
(Részlet a pizsamás interjúból, forrás: Youtube)
A beavatkozás sikeres volt, a további kemoterápiás kezelés után a miniszterelnök leletei 1991 tavaszán negatívak voltak, állapota gyógyultnak tűnt. Átmeneti tünetmentesség után, november végére a betegsége kiújult.
(Antall 1992-ben a parlamentben, forrás: HVG)
1993 októberében Kölnben transzplantációs műtétet hajtottak végre rajta, amely által eredményei ismét jók voltak. A miniszterelnök november 5-én érkezett haza, és azonnal belevetette magát a munkába. A műtét sikerült, de a kór hamarosan újra támadt, és a szervezet immunrendszere nem volt képes ellenállni. A diagnózis ezúttal: leukémia.
Halála előtt egy nappal Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adományozta neki. A halála napján családján kívül csak kabinetfőnökét, Marinovich Endrét, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjét, Kajdi Józsefet és Boross Péter belügyminisztert fogadta, telefonon Tölgyessy Péterrel és Orbán Viktorral beszélt még.
Antall József 1993. december 12-én délután 5 óra után elhunyt. Ekkor a Magyar Televízióban 1991 óta már szokás szerint vasárnap délután a Walt Disney bemutatja című Disney rajzfilmeket bemutató műsor ment. A gyászhírt a Magyar Televízió egyes csatornáján a Kacsamesék című rajzfilmsorozat A gonosz bálna című epizódjának (1. évad 37. epizód, a műsor 7. percében) félbeszakítása után jelentette be Boross Péter. A megszakítást megelőző utolsó jelenetben a dühös Dagobert bácsi az asztalon ugrálva azt kiabálta: „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” Ezt követően, 18:08-kor a kép elsötétült, de még lehetett hallani Niki, Viki és Tiki hangját: „Fogjuk le!” Majd az MTV logója volt látható, több percen keresztül Chopin Gyászindulója szólt. Az adást a kettes csatornán is megszakították.
(A Kacsamesék kezdete, majd megszakítása és Chopin Gyászindulója, forrás: Youtube)
(Egy másik felvétel: Kacsamesék megszakítása és Chopin Gyászindulója, forrás: Youtube)
A logó után Boross Péter belügyminiszter bejelentette Antall József halálhírét, majd hosszú ideig Beethoven-koncertet adtak. Később beszélt Göncz Árpád is.
(Aznap sugárzott Magyar Televízió Híradója benne: Boross Péter bejelenti a miniszterelnök halálhírét és Göncz Árpád köztársasági elnök beszéde 2:14-től 9:07 percig, forrás: Youtube)
Később az akkori MTV-ben belső vita indult, sokan kritizálták azt, hogy a televízió nem volt megfelelően felkészülve az akkor már várható eseményre. Pálfy G. István, a Magyar Televízió híradójának akkori főszerkesztője már korábban, a Walt Disney bemutatja előtt be akarta jelenteni Antall József halálát, de várni kellett, amíg a kormányülésről megérkezik az MTV-be Boross Péter belügyminiszter.
A kormányfő halálának bejelentése a Disney-meséken felnőtt generáció számára olyan közös vakuemlékké vált, mint a Challenger katasztrófája vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. A Kacsamesék félbeszakítása ugyanakkor nem egyszerű vakuemlék, hiszen olyan gyerekműsort állítottak le, amely főként a tíz év alatti korosztályt, azaz a nyolcvanas években született fiatalokat vonzotta. Mivel az esemény váratlanul történt, ráadásul egy epizód izgalmas pontján, a hirtelen váltás értetlenséget, dühöt okozott a gyerekekben, ami aztán mélyen elraktározódott bennük, és évtizedek múlva is fel tudják idézni.
Az akkori öt–tizenöt évesek, azaz a mai harminc-negyvenévesek nagy része emlékszik erre az eseményre. Sokan generációs traumaként jellemzik az esetet.
(Egy házivideó arról az estéről, hogy két kisgyerek hogyan is reagált a mese megszakítására, forrás: Youtube)
A gyerekek veszteségélményként élték meg a bejelentést – elvették tőlük a mesét, amelyért áldozatot hoztak (például nem mentek le a játszótérre, mert a műsort várták). A fórumokban rengeteg agresszív, káromkodó hozzászólás is található. Példák erre:
„Roppant dühös voltam, hogy megszakították a Kacsameséket, és helyette egy hóbagoly kinézetű fickó mesélt tovább…”
„…én is emlékszem, a nagymamámnál voltam és nagyon méltatlannak éreztem, hogy holmi haláleset miatt megszakítják óvodáskorom legszentebb televízióműsorát.”
„Amire emlékszem, hogy ment a mese, talán a Kacsamesék, és hirtelen bebasztak egy fekete képernyőt. És elindult a halottas zene baszdmeg… Ez kellett a gyerekeknek baszdmeg. Valóban. Gyászindulós kurva anyjukat!”
„Szerintem Dagobert ugrált. Én azt hittem, hogy kitört az atomháború.”
A hozzászólók, kommentelők szinte mindegyike negatívként élte meg, hogy megszakították a mesét, amelyet néztek és mivel még elég kicsi gyerekekről volt szó, így bennünk még nem alakult/alakulhatott ki kép a halálról. Ezért is olyan kevés a részvét az esetre való visszaemlékezésekben, és a legtöbben a Kacsamesék befejezésének hiánya, nem pedig egy közismert személyiség halála felől néznek a generációs traumára.
(Az Ex Symposion folyóirat tematikus számának címoldalán állít jelképes emléket az eseménynek, forrás: Wikipédia)
Azért is maradhatott meg ennyi gyermekben, egy egész generációban az esemény, mert 1993-ban Magyarországon még csak a két közszolgálati televízió működött, így gyakorlatilag azt nézte mindenki. Bár pontos nézettségi adatokat még akkoriban nem mértek, de becslések szerint több, mint 2 millió nézője lehetett a Disney-rajzfilmeknek vasárnap délutánonként.
(Ducktales a Kacsamesék angol neve, helyett Antalltales utalva ezzel a Kacsamesék megszakítására, forrás: 24.hu)
Így ez az élmény, a Kacsamesék megszakítása egy egész gyermek generációban maradt meg és mind a mai napig élénken élnek a ma 30-40 évesekben az emlékek, hogy ők miként is élték meg a kedvenc rajzfilmjük megszakítását!
Ez az írás Antall József egykori miniszterelnök halálának 30. évfordulója alkalmából készült, amely nem abból a célból készült, hogy feltárja az elhunyt teljes életrajzát, hanem kizárólag a betegségére és a halálának a körülményeire, valamint a bejelentésre koncentrált!
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Jekel András (2010): Befejezetlen történet. Antall József halála és a Walt Disney megszakítása. EX Symposion. 70. sz. https://epa.oszk.hu/03700/03787/00001/pdf/EPA03787_ex_symposion_2010_70_066-069.pdf (2023. 12. 16.)
- Kacsamesés vakuemlék. Prusi Dosszié. 2018. https://prusi.blog.hu/2018/12/12/kacsameses_vakuemlek (2023. 12. 16.)
- Kónya Imre (2016): Antall József gyógykezelése. Így történt. Antall József közelről. https://antalljozsef.igytortent.hu/az-antalli-orokseg/125-antall-jozsef-gyogykezelese (2023. 12. 16.)