(A budapesti gettó bejárata a VII. kerületi Dohány utcában, forrás: Jó reggelt!)
1945. január 17-ig működött közel 2 hónapig Budapesten a zsidók elkülönítésére, koncentrálására létrehozott kényszerlakhely. Ezen a napon a nyilas és német őrség elmenekült az érkező Vörös Hadsereg elől és a gettó másnap január 18-án felszabadult, de több ezer áldozattal és mocskos körülményekkel találták magukat szembe. Ez a cikk a budapesti zsidóság emlékére íródik, amely részletesen bemutatja majd a deportálás és gettósítás kezdetét Magyarországon, a gettó létrehozásán át egészen a felszabadulásig.
Először talán érdemes megmagyarázni, hogy mit is jelent a gettó kifejezés. A gettó szó a középkorban zsidónegyedet jelentett, azt a városrészt, ahol először a közös életmód és vallás miatt költöztek össze a zsidó emberek később, a 15. századtól a mindenkori hatalom jelölte ki számukra kényszerlakhelyül. A második világháború idején a német nemzetiszocialisták hoztak újra létre gettókat a zsidóknak az általuk megszállt kelet-európai területeken, egyebek között Lengyelországban és a Szovjetunióban.
(Gettók a II. világháborúban, forrás: Holokauszt Enciklopédia)
(Utcakép a łódźi gettóban (1941–1944). Forrás: US Holocaust Memorial Museum, Jerzy Tomaszewski jóvoltából)
A történetet onnan érdemes indítani, hogy 1944. március 19-én a németek a Margarethe-hadművelet keretében megszállták hazánkat azért, mert a magyar kormány már 1942-től kezdve megkezdte diplomáciai téren a béketárgyalások előkészítését a nyugati nagyhatalmakkal és 1943 őszén született is egy előzetes megállapodás, amely csak terv maradt, de ezekről a tárgyalásokról a német külügyminisztérium, az Abwehr (német elhárítás) és a Gestapo (titkosrendőrség) és más diplomaták révén már tudott a német felső vezetés és Hitler ekkor döntött arról, hogy előkell készíteni hazánk megszállását és ez 1944 márciusában be is következett.
(Magyarország német megszállásának hadművelete, forrás: HUN-REN BTK Történettudományi Intézet)
A német megszállás következménye az lett, hogy egy németbarát kormány került a hatalomra Sztójay Döme korábbi berlini követ vezetésével, aki teljes mértékben kiszolgálta a megszállókat. A Sztójay-kormány megalakulásakor Horthy Miklós kormányzó szabad kezet adott a kormánynak, hogy a zsidókkal kapcsolatos kérdéseket saját hatáskörben rendeletileg szabályozza. Ebben az időben újabb honvédegységeket vezényeltek a keleti frontra és megengedte, hogy az SS (Védőosztag) szabadon toborozhasson a magyarországi németek soraiból. Országszerte ellenzéki sajtóorgánumokat tiltottak be és politikai célú letartóztatások sora történt. A zsidókat a sárga csillag viselésére kötelezték, személyes tulajdonuktól megfosztották és gettókba kényszerítették. Mint kormányfőt, személyes felelősség terheli a vidéki zsidóság deportálásáért, amely hazánkban 1944. április 16-án Kárpátalján kezdődött el és ez a nap 2001 óta a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
(Horthy Miklós kormányzó, forrás: Wikipédia)
(Sztójay Döme miniszterelnök 1944 márciusa és augusztusa között, forrás: Wikipédia)
(Sárga csillagot viselő zsidók deportálása a körúton, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
(Magyar zsidók deportálása a koncentrációs táborokba, forrás: Euronews)
Közvetlenül a megszállást követően már április elején fölmerült az egybefüggő területű budapesti gettó felállításának terve, de ezt akkor elvetették. 1944. május 15-én kezdődött tömeges deportálásuk a korábban helyi gettókba kényszerített vidéki zsidók tömegeit ekkor már tehervagonokból álló szerelvények szállították német koncentrációs táborokba, többnyire Auschwitz-Birkenauba.
(1984-es visszaemlékezés a 40 éve indult hazai zsidóság deportálásáról, forrás: Filmhíradók Online)
Budapesten a megszállás kezdeti időszakában még gettót sem alakítottak ki. A fővárosban 1944. június 15-én rendelték el a hivatalosan zsidó lakosok összeköltöztetését a sárga csillaggal jelölt házakba. A június 17-én kiadott rendeletekben kerületenként kijelölték a csillagos (a kapukra kitűzött hatágú sárga csillaggal megjelölt) házakat, ahová néhány nap alatt kellett átköltözni és ez tíz nap alatt meg is történt.
(Hatágú csillaggal megjelölt ház Budapesten, forrás: Budapesti Zsidó Hitközség)
(Csillagos házak Budapesten 1944-ben, 2014-es térkép, forrás: Index.hu)
(Csillagos házak ma Budapesten, forrás: Euronews)
1944 júliusára a vidéki zsidóság deportálásával a magyar és a német hatóságok javarészt végeztek és ekkor került volna sor a Budapesten élő zsidók összegyűjtésére és deportálására. Ekkor avatkozott közbe a kormányzó Horthy Miklós, aki mindeddig tétlenül szemlélte az eseményeket és szabad kezet adott a kormánynak az erkölcstelenségekhez. Július 7-én a koronatanács ülése után a kormányzó leállította a deportálásokat, így egy időre megmenekült a budapesti zsidóság. Augusztus folyamán ugyan két alkalommal is tervezték vidéken létesítendő vagy németországi táborokba deportálásukat – körülbelül augusztus 5., illetve 25. volt a két határidő, ám ezek a tervek meghiúsultak.
1944 őszén azonban ismét rosszabbra fordult a fővárosi zsidóság helyzete. A kormányzó kiugrási kísérlete október 15-én nem sikerült és a német, nyilas csapatok elfoglalták a stratégiai pontokat, Szálasi Ferenc pedig átvette a hatalmat és ezzel elkezdődött a magyar történelem legsötétebb időszaka az 5 hónapos nyilas uralom és a zsidóság jogfosztása és Budapesten immár tömeges mészárlásokba is torkolló üldözése újult erővel folytatódott.
(Szálasi Ferenc a Honvédelmi Minisztériumba érkezik 1944 októberében, forrás: Wikipédia)
A sárga csillagos házakban maradtak közül a nyilasok ezreket hurcoltak el és az óbuda-újlaki téglagyárban kialakított gyűjtőtáborból gyalogmenetekben indítottak a nyugati határ felé november elején. Az árokásásra kirendelt embereket és a csillagos házakban összefogdosott zsidókat a csikorgó hidegben élelem nélkül, gyalogmenetben hajtották a nyugati határra, hogy ott a németeknek végezzenek erődítési munkát. A lemaradókat és a legyengülteket agyonlőtték. A szerencsésebbek vagy jó kapcsolatokkal rendelkezők semleges államok külképviseletétől, illetve a Nemzetközi Vöröskereszttől mentesítést, védlevelet tudtak szerezni. Számukra november első felében a Szent István park környékén „védett” házakat alakítottak ki. Ezeket nevezték „nemzetközi” gettónak.
(Zsidók gyalogmenete Kőszegen, forrás: Fortepan)
A budapesti “nagy” gettó – Európa utolsó, egyben egyik legnagyobb gettója – létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették, azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre abban a tekintetben, hogy mik legyenek a pontos határai a gettónak.
A gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a területet december 10-én zárták le. A rendelet kimondta, hogy a Budapesten élő, sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak a VII., Dohány utca, Nagyatádi Szabó István utca (ma: Kertész utca), Király utca, Csányi utca 3–6. szám, Rumbach Sebestyén utca 17–19. szám, Madách Imre út, Madách Imre tér, Károly király út (ma: Károly körút) által határolt kb. 0,3 km²-es területre kell összeköltözniük. A kijelölt körzetben összesen 162 csillagos ház volt és az ott lakó nem zsidóknak cserelakás ellenében el kellett hagyniuk otthonaikat.
(Vajna Gábor nyilas belügyminiszter, forrás: Huszadik század)
(A gettó 1944-es belügyminisztériumi rendelettel kiadott térképe, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
(A gettó egy korszerűbb térképe, forrás: MTI)
A gettót magas deszkapalánkkal vették körül és december 10-én lezárták. Területét csak különleges esetekben (például kórházi kezelés, temetés miatt), illetve csak a kijelölt személyek hagyhatták el. Négy központi kapuját fegyveresek őrizték. A területre eredetileg 40.000 embert telepítettek, de ez a szám gyorsan emelkedett és 1945 januárjára már elérhette a 70-80.000 főt is.
(A gettó egyik bejáratát őrző fegyveres, forrás: Yad Vashem Archive)
(Zsidó nők a budapesti gettóban, forrás: MTI)
(A gettó egyik megmaradt falszakasza, forrás: Wikipédia)
(A Wesselényi utca 30. számú háza, egykori csillagos ház, majd a gettó egyik lakóháza, forrás: Startlap)
(Az 1944-ben kialakított gettó egykori falmaradványa a Király utcában, forrás: Startlap)
Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott és amikor december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki. Járvány csak azért nem tört ki, mert az időjárás meglehetősen hideg és fagyos volt 1944 decemberében és 1945 januárjában.
A következő képek sokakat érzékenyen érinthet!
(Holttestek a pesti nagy gettóban 1944-45 telén, forrás: Flódni)
(Holttest a Duna-parton, forrás: Flódni)
(Holttestek a Dohány utcai zsinagóga udvarán, forrás: Flódni)
(A Klauzál tér, ami az egykori gettó egyetlen parkja volt és ahová szükségszerűen több ezer embert temettek el, forrás: Startlap)
A Zsidó Tanács a gettó területét tíz igazgatási körzetre osztotta. A körzetek élére elöljárókat és minden épületbe házparancsnokot nevezett ki, meghatározott feladatok ellátására. A lakások rendjére lakásparancsnokok felügyeltek. A tanács saját gettórendészetet is szervezett, ez a belső rend fenntartására szolgált. A nyilasok ellenőrzéseit azonban nem tudták megakadályozni és sokszor kerültek velük szembe konfliktusba, amelynek a legtöbbször elhurcolás és kivégzés lett a vége. A lakóhelyiségek rendkívül zsúfoltak, a tisztálkodási feltételek minimálisak voltak. A vízhálózat akadozva vagy egyáltalán nem működött. Vizet a szomszédos házakból vagy a megnyitott természetes kutakból kellett hordani. Fürdésre szinte egyáltalán nem volt lehetőség.
(Tömeg a gettó előtt, forrás: Yad Vashem Archive)
(Tömeg a pesti gettóban, forrás: Yad Vashem Archive)
(A gettóba beköltöző emberek, forrás: Yad Vashem Archive)
A gettó lakóinak helyzete folyamatosan romlott. Az ostrom harci cselekményei, a bombázások, a belövések természetesen a gettót sem kímélték. Az élelem - mint az egész városban mindenhol - nagyon kevés volt, az utolsó időszakban az emberek tömegesen haltak éhen. A nyilas és német betörések, razziák is sok életet követeltek. A Zsidó Tanács legtöbb tagja mindent elkövetett, hogy a kritikus körülmények között orvosi ellátást, élelmet, védelmet biztosítson, és vigaszt nyújtson a gettóban sínylődőknek. Közkonyhákat és kórházak állítottak fel, hogy a mostoha körülményeken valamelyest javítsanak.
(Wesselényi utca 44., volt szükségkórház, forrás: Restancia)
A gettólakók egyre hosszabb időre a levegőtlen, összezsúfolt óvóhelyekre kényszerültek. Az idősek és betegek ápolását erősen behatárolta a gyógyszerhiány. A gettón kívüli két komolyabb zsidó szükségkórházat külön engedéllyel a gettólakók is igénybe vehették, de az ottani elhelyezés és az ellátás színvonala annyira leromlott, hogy többen az öngyilkosságba menekültek. A gettó halottait decemberben még a „kinti” izraelita temetőkbe szállították, később azonban az utcai harcok miatt már erre sem volt lehetőség. A hosszas nélkülözés és főként az éhezés egyre több áldozatot követelt. A holttesteket elkülönített helyeken, a Kazinczy utca 40. szám alatti rituális fürdőben, a Klauzál téren és a Dohány utcai zsinagóga udvarán is, halomba rakva tárolták.
(A Dohány utcai zsinagóga udvarán sokakat temettek el jeltelenül, majd nekik emléket állítottak, forrás: Holokauszt Fotó)
1945 januárjának közepén a szovjet hadsereg egyre inkább közeledett a gettó határaihoz. Egyes hírek szerint a németek elakarták pusztítani az egész gettót a szovjetek megérkezte előtt, de volt olyan elképzelés is, hogy német és nyilas katonák tömegmészárlást hajtanak végre az ott lévő zsidó embereken. Azonban Gerhard Schmidhuber német vezérőrnagy egyes források szerint 1945. január 16-án – a szovjet csapatok megérkezése előtt néhány nappal – megakadályozta, hogy a nyilasok lemészárolják a budapesti gettóban összezsúfolt körülbelül 70 000 zsidót. Ezt az információt Szalai Páltól a nyilasok rendőrségi összekötőjétől kapta, aki Raoul Wallenberg titkos segítője volt, megszervezte a budapesti gettó fegyveres, rendőrségi védelmét és ezért leállította a tervezett akciót és a gettó őrsége január 17-én elmenekült.
(Gerhard Schmidhuber német vezérőrnagy, forrás: Wikipédia)
1945. január 17–18-án a szovjet csapatok elérték Pest központi részeit. A harcok Budán tovább folytatódtak, de a pesti gettó felszabadult. Az ostromot 68000-en élték túl. A gettó felszabadulása után megközelítőleg 3000 temetetlen holttestet találtak, amelyek többségét a Dohány utcai zsinagóga mellett, tömegsírokban temettek el.
(Két zsidó túlélő, forrás: Fortepan)
(Holttestek a felszabadulást követően, forrás: Yad Vashem Archive)
(A romok és pusztulás közepette, forrás: Budapesti Zsidó Hitközség)
Hihetetlen erkölcsi züllés és pusztulás, ami a budapesti zsidókkal történt 1944 novembere és 1945 januárja között. Egy ekkora traumát a magyarországi zsidó hitközösség nem tudom, hogy feltudott-e dolgozni az elmúlt 80 év alatt, de nagyon jó elrettentő példa nekünk, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő sem hazánkban, sem a világon!
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Minden amit az egykori budapesti gettóról tudni kell. Budapesti Zsidó Hitközség. https://bzsh.hu/2017/01/05/minden-amit-az-egykori-budapesti-gettorol-tudni-kell/ (2024. 01. 17.)
- A budapesti gettók. A Holokauszt Magyarországon. http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&chapter=7_2_4&type=content (2024. 01. 17.)
- Ungváry Krisztián (2005): A pesti gettó megmenekülése, 1945. História 2006/03. https://web.archive.org/web/20150924030538/http://www.historia.hu/archivum/2006/0603ujvary.htm (2024. 01. 17.)
