(Deportálás Auschwitzba, forrás: MTI Archív)
1944. április 16-án kezdődött meg hazánkban a vidéki zsidóság gettókba tömörítése és későbbi deportálásuk főként Auschwitz Birkenau-ba. Ezen a napon emlékezünk meg a Holokauszt magyarországi áldozatairól. Az alábbi cikk a gettósítás és a deportálás folyamatáról fog szólni.
Előzmények
A magát kereszténynek és nemzetinek hirdető Horthy-rendszerhez kötődő politikai és közéleti elit – gyökeresen szakítva az 1918 előtti felfogással – a zsidóságot már nem tekintette a magyarság részének. A rendszerhez kötődő politikai elit 1919 óta fontos céljának tekintette a zsidóság gazdasági és kulturális „befolyásának” csökkentését, megszüntetését. Erre a náci Németország felemelkedésével, a második világháború előestéjén nyílt lehetőség. Az első két „zsidótörvény” (1938: XV. tc. és 1939: IV. tc.) korlátozta a zsidók számarányát a társadalmi és gazdasági élet egyes területein.
(Az első zsidótörvény az Országos Törvénytárban, forrás: Országos Törvénytár)
(A Magyar Nemzet cikke arról, hogy a parlament tárgyalja a törvényjavaslatot, forrás: Arcanum)
Az 1941-ben elfogadott harmadik „zsidótörvény” már a nürnbergi faji törvények szellemében fogant, és megtiltotta többek között a zsidók és nem zsidók házasságát.
A törvénycikk 9. paragrafusa részletesen foglalkozik azzal, hogy ki számít zsidónak, illetve nemzsidónak.
- Főszabályként zsidónak számított az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.
- Zsidónak számított az is, aki maga az izraelita hitfelekezet tagja volt, függetlenül attól, hogy felmenői zsidók voltak-e.
- Zsidónak minősültek a tilalom ellenére megkötött vegyesházasságokból származó gyermekek is.
A üldözés nem állt meg a korlátozó intézkedések bevezetésével. 1941 nyarán, egy hónappal a Szovjetunió elleni támadás megindulása után, a magyar hatóságok mintegy 20 ezer, hontalannak tekintett magyar zsidót szállítottak a mai Ukrajna területének nyugati részére. A deportáltak többségét – mintegy 15 ezer embert – 1941 augusztus végén német rendőri alakulatok lőttek tömegsírba Kamenyec-Podolszkij térségében.
(Az 1941-es zsidó deportálás útvonala, forrás: Wikipédia)
(A Kamenyec-Podolszkij-i tömegmészárlás, forrás: Kibic Magazin)
(A lövés pillanata, forrás: Kibic Magazin)
1942. január 20-án az SS és a Náci Párt képviselői, valamint német állami tisztviselők gyűltek össze a wannsee-i konferencián, amelyet Berlin délnyugati városrészében tartottak. Itt tervezték meg az európai zsidóság deportálását a németek által megszállt Lengyelországban létrehozott megsemmisítő központokba, más néven haláltáborokba. Ide szállították a magyar zsidóságot is!
(A wannseei konferencia jegyzőkönyvéből részlet, forrás: NKP)
Ezzel egy időben 1942 januárjában Újvidéken és környékén magyar karhatalmi alakulatok partizánok elleni razzia ürügyével – korabeli magyar adatok szerint – 3340 embert, köztük 743 zsidót lőttek agyon.
A hadköteles zsidókat megalázó munkaszolgálatra kötelezték. 1941 és 1944 között közel 50 ezer, fegyvertelenül a keleti frontra vezényelt zsidó férfi vesztette életét a harci cselekmények, valamint az őrzésükkel megbízott keret brutalitása következtében.
A jogfosztás, a részleges deportálás és a munkaszolgálat ellenére a magyar zsidóság relatív biztonságban élt abban az Európában, amelynek a németek által megszállt részein már megsemmisítő- és munkatáborokba deportálták a zsidókat.
Ennek a különleges helyzetnek vetett véget az ország megszállása 1944. március 19-én. A német vezetés tudott a magyar kormány és a nyugati szövetségesek között folyó fegyverszüneti tárgyalásokról, és a megszállással Hitler Magyarországnak a háborúból való kilépését akarta megakadályozni.
A megszállás egyben lehetőséget adott az 1942 januárjában, a hírhedt wannseei konferencián elfogadott, az európai zsidóság elpusztítását célzó „végső megoldás” tervének magyarországi megvalósításához is. A német hadsereggel együtt érkezett Magyarországra a holokauszt fő szervezője, Adolf Eichmann SS alezredes és mintegy 100 főből álló különleges bevetési egysége (Sondereinsatzkommando - SEK), amelynek feladata az ország „zsidótlanítása” volt.
(Adolf Eichmann SS alezredes, forrás: Wikipédia)
A zsidóság gettósítása és deportálása
Az új magyar belügyi vezetés és az Eichmann-kommandó kezdetektől a magyar zsidóság teljes deportálására törekedett. Ennek érdekében Veesenmayer már április elejétől újra és újra követelte Sztójaytól, hogy a magyarok sürgősen bocsássanak 100 ezer zsidót a németországi hadiipar rendelkezésére. A kormány beleegyezett. A gettósítás megkezdése után a német követ a Wehrmacht kérésére hivatkozva azt kezdte követelni, hogy a frontvonalhoz közeli északi és keleti megyékben gettósított csaknem 290 ezer zsidót biztonsági okokból szállítsák el a hadműveleti területté nyilvánított térségből. Sztójay az ügyet Jaross Andor belügyminiszterhez továbbította, aki a zsidóügyekben illetékes Endre László államtitkárhoz fordult. Endre válaszul közölte, hogy ekkora tömeg hosszú távú élelmezésére és elhelyezésére az ország nem képes, és javasolta, hogy fogadják el az Eichmann által már tolmácsolt ajánlatot: a németek hajlandók átvenni minden magyar zsidót. A konspirációt segítették a vidéki közigazgatás jelentései a gettókban és táborokban uralkodó katasztrofális állapotokról. Baky László államtitkár hasonló álláspontot képviselt. Jaross erről informálta Sztójayt, és bár hivatalos döntés vagy rendelet nem született, Endre és Eichmann hozzálátott az előkészületekhez. A deportálások kezdetét május 15-re tűzték ki.
(Edmund Veesenmayer Hitler tejhatalmú magyarországi megbízottja, forrás: Wikipédia)
(Sztójay Döme Magyarország miniszterelnöke a náci megszállás idején, forrás: Wikipédia)
(Jaross Andor belügyminiszter, forrás: Újkor.hu)
(Endre László és Baky László a belügyminisztérium államtitkárai, források: Wikipédia és Kuruc.info)
A zsidóság összegyűjtése a magyar hatóság "együttműködő és hathatós" közreműködésével példátlan gyorsasággal haladt.
A magyar és a német illetékesek eldöntötték, hogy az akciót gyorsan, de fokozatosan hajtják végre az egyes csendőrkerületekben a következő sorrendben: 1. Kassa (VIII. csendőrkerület), 2. Kolozsvár (IX. csk.), Marosvásárhely (X. csk.), 3. Székesfehérvár (II. csk.), Miskolc (VII. csk.), 4. Szeged (V. csk.), Debrecen (VI. csk.), 5. Szombathely (III. csk.), Pécs (IV. csk.) és végül 6. Budapest (I. csk.)
(A vidéki zsidóság gettósítását és deportálást bemutató térkép, forrás: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet.)
1944 április közepe és május vége között az ország zsidó lakosságát – a Budapesten élők és a munkaszolgálatra behívottak kivételével – gettókba és gyűjtőtáborokba zárták. A kijelölt zónába megérkezett Endre és/vagy Baky, az Eichmann-kommandó egy képviselője, valamint a magyar és német hatóságok közötti kapcsolattartásért és az akció helyi irányításáért felelős Ferenczy László csendőralezredes. Miután a helyi közigazgatás vezetőit tájékoztatták a teendőkről, megjelent a csendőrség, és a helyi rendőrséggel együtt megkezdte a gettók felszámolását, a zsidók gyűjtőtáborba zsúfolását. A gyűjtőtáborokat általában téglagyárakban, ipari vagy mezőgazdasági épületegyüttesekben, hatalmas raktárakban és pajtákban rendezték be. Amikor a művelet befejeződött, megérkeztek a vonatok és elszállították az összegyűjtött zsidókat. Ekkor a teljes csendőri apparátus áttelepült a következő zónába, és minden megismétlődött.
(Ukrajnai zsidók indulnak a gettóba, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
(A soproni gettó befalazása, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
(Élet a gettóban, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
(A debreceni gettó palánkja, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
A részleteket Endre dolgozta ki: a vonatok átlagosan 45 vagonból állnak, egy vagonba 70 zsidót kell bezsúfolni, minden vagonba egy vödör víz és egy üres vödör kerül a testi szükségletek elvégzésére. Az útra fejenként kétnapi, azaz 80 dkg kenyeret kell biztosítani, a vagonok ajtaját lánccal kell lezárni. Az élelmet, a vödröket és a láncokat a helyi polgármesteri hivatalnak kellett beszereznie. A parancs értelmében a deportálás a zsidótörvények hatálya alól mentesítetteken kívül mindenkire vonatkozott. Így a munkaképesek mellett a kórházakban, börtönökben, elmegyógyintézetekben lévő valamennyi zsidónak nemtől és kortól függetlenül menni kellett.
(Kőszegi zsidók indulása a vagonok felé, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
(A körmendi zsidók menete a vasútállomásra, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
A tömeges deportálás május 15-én kezdődött. A gettókhoz és téglagyárakhoz legközelebb eső vasútállomásokra megérkeztek az üres vagonok. A zsidókat legtöbbször még a gettóban testi motozásnak vetették alá. Kirendelt védőnők (távollétükben csendőrök) még a nők hüvelyét is átvizsgálták elrejtett értékeket keresve. Csomagjaikat is átkutatták. Ezt követően a lezárt utakon, szigorú csendőri kísérettel elindult a menet az állomás felé. Útközben sok zsidót brutálisan összevertek. Az útkereszteződésekben rendőrök vigyáztak, az utcák kiürültek, a nem zsidó lakosság általában lehúzott redőnyök mögül figyelt. A pályaudvaron megkezdődött a bevagonírozás. Egy legfeljebb 40 fő elhelyezésére alkalmas vagonba 60-80-100 embert zsúfoltak be a maradék csomagokkal együtt. Néha a bevagonírozás előtt egy utolsó motozásra is sor került, majd a zsidóknak néha alsóruhában kellett beszállniuk. A csendőrök a legkisebb ellenállás esetén azonnal lőttek. Itt is gyakori volt a verés és a gúnyolódás. Bár Eichmann és Ferenczy többször tiltakozott, a honvédség még a gettókba is kézbesített munkaszolgálatos behívókat, a munkaszolgálatosokat pedig az érvényben lévő rendelkezések szerint nem volt szabad elszállítani. Ennek ellenére kimenőn lévő munkaszolgálatosokat gyakran visszatartottak, a behívókat nem kézbesítették, sőt a felsőbb szervek sugallatának megfelelően sokszor a mentesítetteket is deportálták.
(A vagonokba történő behurcolásuk, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
(Zsidók a marhavagonok előtt, forrás: Válasz Online)
(A hazai zsidóság deportálása, forrás: Filmhíradók Online)
Nagyváradon a németek filmre vették, ahogy a csendőrök a bevagonírozásnál verik a zsidókat. A filmet később a semleges országok német követségein vetítették le azt igazolva, hogy a kegyetlenkedésért a magyar hatóságok felelősek. Eichmann emberei mindenhol jelen voltak, de nem kellett közbeavatkozniuk. A deportálás még holokauszt történetében is példátlanul gyorsan haladt. Május 15. és június 7. között, 24 nap alatt 289 ezer magyar zsidót deportáltak Kárpátaljáról és Erdélyből. Június közepére ez a szám elérte a 340 ezret, a hónap végére pedig meghaladta a 400 ezret. 56 nap alatt a cinkos magyar hatóságok segítségével a németek minden korábbi eredményüket túlszárnyalták: július 9-ig 147 vonattal, német adatok szerint összesen 437.402 zsidót deportáltak.
A Németország számára gyorsan romló hadi helyzet, valamint a nyugati szövetségesek, a Vatikán és a semleges államok vezetői által kinyilvánított tiltakozások hatására Horthy kormányzó július elején leállította a deportálásokat. Így a Budapesten élő még körülbelül 200 ezer zsidó átmenetileg megmenekült.
A zsidók gettósítása és deportálása a nyilas hatalomátvétel után folytatódott, így összesen a magyarországi Holokausztnak mintegy 500 ezer áldozata volt.
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált forrás:
- A vidéki zsidók deportálása. A Holokauszt Magyarországon. http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=content&chapter=4_2_3 (2025. 05. 16.)
- Start Tamás - Nagy Béla: 1944. 04–05. A vidéki zsidóság gettósítása, összegyűjtése és deportálása. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet. https://tti.abtk.hu/terkepek/terkepek/1944-04-05-a-videki-zsidosag-gettositasa-osszegyujtese-es-deportalasa (2025. 05. 16.)
- Deportálás a haláltáborokba. Holokauszt Enciklopédia. https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/article/deportations-to-killing-centers (2025. 05. 16.)
