(A tanácsköztársaság kikiáltása, forrás: Wikipédia)
Az alábbi cikkben az 1919-es zűrzavarokkal teli évről lesz szó. Kitérek majd a kommunisták hatalomra jutására, a tanácsköztársaság működésére, az északi hadjáratra és az ebből következő bukásra, valamint a végén az ellenforradalom győzelmére.
A kommunista hatalomátvétel
Az antant 1919. február végén új, a románoknak kedvező, Magyarország számára azonban súlyosan hátrányos döntéseket hozott. Ezekről 1919. március 20-án diplomáciai jegyzékben tájékoztatták a magyar kormányt. A dokumentumot átadó francia alezredesről elnevezett Vix-jegyzék követelései már Károlyi számára is elfogadhatatlanok voltak. A magyar csapatoknak – egy semleges zóna létrehozása érdekében – ki kellett volna üríteniük a Tiszántúl színmagyar területeinek jó részét. Károlyi Mihály köztársasági elnök olyan kormányt akart kinevezni, amely jó kapcsolatokat ápol az ellenállás esetén elképzelhető szövetségesekkel: Szovjet-Oroszországgal és az osztrák szociáldemokrata kormánnyal. Ezért Károlyi a magyar szociáldemokratákat kérte fel kormányalakításra, akik egyébként jelentős tömegbázissal rendelkeztek a magyar munkásság körében.
(A Vix-jegyzékben javasolt semleges zóna, forrás: Wikipédia)
(Károlyi Mihály az első magyar köztársasági elnök, forrás: Nemzeti Örökség Intézete)
Az MSZDP soraiban ekkor már elvesztette többségét az a csoport, mely ragaszkodott a polgári, demokratikus államhoz, és elutasította a proletárdiktatúrát (például Garami Ernő). A pártvezetőség nagyobbik része a kommunistákkal való együttműködés híveként nem akarta egyedül vállalni a kormányzást. A kommunisták bevonása mellett szólt az is, hogy vezetőjük, Kun Béla összeköttetésben állt Leninnel. A szociáldemokrata és kommunista vezetők önkényesen (Károlyi tudta nélkül) megegyeztek, hogy puccsszerűen magukhoz ragadják a hatalmat, és megvalósítják a kommunista államot, a proletárdiktatúrát.
(Kun Béla a Kommunisták Magyarországi Pártjának elnöke, forrás: MúzeumDigitár)
1919. március 21-én plakátok sokasága hirdette az új hatalom megszületését, amelyet az úgynevezett Forradalmi Kormányzótanács irányított. Ennek élén hivatalosan a szociáldemokrata Garbai Sándor állt, ténylegesen azonban a külügyekért felelős népbiztos (miniszter), Kun Béla irányította. A mérsékelt szociáldemokraták kiszorultak a hatalomból, többen közülük emigráltak, hogy így fejezzék ki elutasításukat a diktatúrával szemben. Ugyanígy tettek a régi elit tagjai is, akik semmi jóra nem számíthattak a proletárdiktatúrától. Károlyi Mihály nem fejtett ki ellenállást, a fordulatot tudomásul véve – így közvetve legitimálva – visszavonult, ezért felvetődhet felelőssége abban, hogy a kommunista diktatúra létrejöhetett.
(Garbai Sándor és Kun Béla kikiáltják a tanácsköztársaságot, forrás. Wikipédia)
(Mindenkihez című plakát, forrás: MúzeumDigitár)
A tanácsköztársaság működése
Az új rendszer vezetői a társadalom és a gazdaság türelmetlen átalakításába kezdtek. Államosították a 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemeket, az összes bányát, valamint a pénzintézeteket és bankokat. Emellett felszámolták a nagybirtokokat, de azokat nem osztották szét a parasztok között, hanem szövetkezeteket és állami gazdaságokat szerveztek belőlük. A kommunisták nemcsak a magántulajdont kívánták megszüntetni, hanem szakítani akartak a nemzeti és vallási hagyományokkal is, ezért kifejezetten üldözték azok képviselőit. E hagyományok, régi szokások ugyanis az ő szemükben a régi rend támaszai, a meghaladni kívánt úri-polgári rendszer maradványai voltak. Ezek lerombolását az új rendszer felépítéséhez vezető fontos lépésnek tartották.
(Plakát a tanácsköztársaság idejéből, forrás: NKP)
A magyar kommunista vezetők többsége olyan zsidó származású személy volt, aki elhagyta a saját közösségét és annak hagyományait, de nem tudott vagy nem akart beilleszkedni a dualizmus korának úri-polgári világába, annak nemzeti és keresztény hagyományaiba. Erős társadalomkritikát fogalmaztak meg, amit az is táplált, hogy a politikai elitbe nem volt sok esélyük bejutni. Így váltak „közösségen kívülivé” és „gyökértelenné”, ezáltal érzéketlenné a nemzeti és vallási hagyományokra. E sajátos társadalmi és egyéni helyzetük fogékonyabbá tette őket a kommunista ideológia befogadására, amely ugyancsak a nemzeti érzés és a vallásosság felszámolását hirdette. A társadalom túlnyomó többsége – ideértve egyébként a vallásos izraelitákat és az asszimilálódott zsidókat, azaz a magyarországi zsidóság nagy részét is – azonban ragaszkodott a hagyományaihoz, polgárosodott, illetve polgárosodni vágyó életvilágához.
A diktatórikus intézkedések, a folyamatos háborús helyzet és a növekvő ellátási nehézségek a társadalom döntő többségét gyorsan szembefordították a proletárdiktatúrával. A tanácsköztársaság intézkedései nemcsak a polgári rétegeket sértették, hanem kiváltották a parasztság ellenszenvét is, több helyen fegyveres ellenállás kezdődött. A kommunista vezetés hatalmának megőrzése érdekében országszerte kiterjedt erőszakot alkalmazott, ezt nevezzük vörösterrornak. A megtorlásokat vezető népbiztos Szamuely Tibor volt, aki kiépítette a diktatúra elnyomó szervezetét. A Parlament épületében rendezkedett be a tanácsköztársaság politikai rendőrsége (Politikai Nyomozó Osztály), amelynek vezetője Korvin Ottó volt. Az Országház épületének alagsorában foglyokat tartottak, akiket a kihallgatások során gyakran megkínoztak.
(Szamuely Tibor és Lenin találkozója Moszkvában 1919 tavaszán, forrás: Wikipédia)
(Szamuely beszéde a Lenin-fiúkhoz, forrás: Wikipédia)
(Cserny József a Lenin-fiúk vezetője a katonái körében, forrás: Wikipédia)
A diktatúra különítményes osztaga, a Lenin-fiúk csoportja is hamar hírhedtté vált. A kibontakozó vörösterror során kíméletlenül, véres eszközökkel léptek fel a proletárdiktatúrával dacolók vagy egyszerűen csak nem megfelelő származásúnak tekintett emberek ellen. Ez tekinthető az ideológiai alapon gyakorolt (például származás), állami szintre emelt erőszak első példájának a magyar történelem során.
A vörösterror mellett kiterjedt egyházüldözés zajlott, amely minden felekezetet érintett, hiszen a tanácskormány a zsidó hitélet háttérbe szorítására is szigorú intézkedéseket hozott. Az egyeduralkodóvá váló kommunista ideológia megjelenítése a külsőségekben, a kultúrában és a művészetekben is jellemzővé vált. Mindezeket figyelembe véve a tanácsköztársaság Magyarország történetének első – szovjet mintát másoló – totális diktatúrája volt. Társadalmi támogatottsága hamar minimálisra olvadt, a kommunista hatalmat leginkább a vörösterror tartotta fenn az egyre szaporodó rendszerellenes megmozdulások leverésével.
Néhány extrém intézkedés (terv) a tanácsköztársaság idejéből:
- Az osztályozás és az érettségi eltörlése
- Húsvéti tojásfestés tilalma
- Azonnali alkoholtilalom
- Csak zsiradék, gabonaliszt és cukor nélküli édességek engedélyezése
- Lakáskutató különítmények felállítása lakások elrekvirálása céljából
- Bortilalom az áldozáskor/úrvacsoránál
- A papi nőtlenség eltörlése
- Minden felekezetnek megtiltotta a vallásoktatást
- Vidéki agitáció során hangzott el: templomok mozivá alakítása, nők szocializálása (közössé tétele)
- Minden zsidó felekezeti intézmény betiltása, illetve a felekezeti vagyon államosítása
A tanácsköztársaság külpolitikája és bukása
A tanácsköztársaság a Vix-jegyzékben rögzítettek végrehajtását elutasította. A román hadsereg az antant beleegyezésével április végére elfoglalta a Tiszántúlt. Rövidesen megindult északról a cseh offenzíva is, amelynek eredményeként a támadók megszállták Kárpátalját, illetve a borsodi iparvidék (Miskolc környéke) és Salgótarján irányába törtek előre. A tanácsköztársaság ekkor hadseregszervezésbe kezdett: első intézkedéseik között oszlatták fel a korábbi hadseregszervezést akadályozó katonatanácsokat, és a katonáknak magas zsoldot, valamint a sorozásnak ellenállóknak komoly büntetést ígértek. Ennek eredményeként május végére 200 ezer fős hadsereggel rendelkezett. A Vörös Hadseregnek nevezett magyar haderőhöz sok hivatásos tiszt csatlakozott (vezérkari főnök a kiválóan képzett tiszt, Stromfeld Aurél lett), akik a kommün politikai rendszerével nem értettek egyet, de a haza területének védelméért hajlandók voltak harcolni.
(A katonai helyzet 1919 áprilisában, forrás: Trianon Múzeum)
(Toborzóplakát a Vörös Hadseregbe, forrás: NKP)
(Az északi hadjáratban által elfoglalt területek 1919 május-júniusban, forrás: Wikipédia)
A magyar hadműveletek május végén kezdődtek a cseh fronton. Az északi hadjárat a román és cseh haderő elválasztására irányult, de a távlati cél a Kárpátok vonulatát 200 km-re megközelítő orosz Vörös Hadsereggel való egyesülés volt. A magyar offenzíva látványos eredményre vezetett: a csapatok a Felvidék keleti részét elfoglalták. A magyar sikerekre válaszul az antant ultimátumot adott: amennyiben a magyar fél visszavonul a felvidéki területekről, akkor a románok visszavonulnak a Tiszántúlról. Kun Béla az ultimátum elfogadása mellett döntött, ugyanis célja nem a magyar területek védelme, hanem a kommunista hatalom fenntartása volt. A hazafias tisztek tiltakoztak, a győztes parancsnok, Stromfeld Aurél pedig lemondott.
(Az északi hadjárat hadmozdulatai, forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum)
(Az északi hadjárat kezdete, forrás: Youtube)
A Magyarországi Tanácsköztársaság külpolitikai helyzete folyamatosan romlott, a Felvidékről való visszavonulás pedig a katonák harci kedvét is lelohasztotta. Mivel a román hadsereg nem vonult vissza a Tiszántúlról, Kun Béla ekkor a terület katonai visszafoglalásától remélt némi sikert. A sokszoros túlerőben lévő román hadsereg azonban néhány napon belül visszaverte a magyar offenzívát, majd Szolnoknál átkelt a Tiszán, és így megnyílt előttük az út a főváros felé. A Forradalmi Kormányzótanács 1919. augusztus 1-jén lemondott, a vezető politikusok Bécsbe menekültek, ahol politikai menedékjogot kaptak. A román csapatok néhány nap múlva bevonultak Budapestre, majd megszállták a Dunántúl északi részét is.
(A román erők 1919 májusában, forrás: Wikipédia)
(A magyar-román csapatok ütközetei 1919 július végén, forrás: Wikipédia)
Az ellenforradalom győzelme
(A katonai helyzet 1919 augusztusában-szeptemberében, forrás: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet)
A tanácsköztársaság menekülő vezetése egy szociáldemokrata politikusokból álló kormánynak adta át a hatalmat, de annak, a kommunista diktatúra örökségével, nem lehetett már valódi esélye az ország irányítására. Néhány nap múlva egy budapesti ellenforradalmár csoport puccsot hajtott végre, és lemondatta a szakszervezetinek is nevezett kormányt. Mindez a Budapestet megszálló román csapatok jóváhagyásával történt. A gyors hatalomváltással létrejövő kormány (Friedrich István vezette) az ország élére József főherceget kérte fel kormányzóként, aki ezt a királytól még 1918-ban kapott megbízatására hivatkozva el is vállalta.
(József főherceg a Magyar Népköztársaság kormányzója 1919 augusztusában, forrás: Wikipédia)
Az új kormány visszavonta a Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezése után született rendelkezéseket, valamint megkezdődött a forradalmi időszak országos és helyi vezetőinek szabályozott keretek között történő felelősségre vonása. Bár formálisan az új – többször átalakított – budapesti kormány volt hivatott az ország vezetésére, valójában elismerésével az antant kivárt. (József főherceg, mint a Habsburg-dinasztia tagja, az antant tiltakozása miatt kénytelen volt lemondani.) A megszálló román erők pedig saját kedvük szerint tevékenykedtek az országban, így tehát a Friedrich-kormány légüres térben működött.
(Román katonaság Budapesten, forrás: Wikipédia)
(Román lovasság Budapesten, forrás: Wikipédia)
A legfontosabb magyar hatalmi központot a Nemzeti Hadsereg képezte, amely még a tanácsköztársaság működése alatt, a franciák által megszállt Szegeden, az ott működő ellenkormány haderejeként jött létre. Eleinte hadügyminiszterként, majd fővezérként Horthy Miklós, az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka állt az élén. Miután Budapesten megalakult az ellenforradalmi kormány, a szegedi ellenkormány feloszlott, de Horthy attól függetlenítve magát, önálló hatalmi központtá formálta a Nemzeti Hadsereget, amely az új budapesti kormánynak sem rendelte alá magát. A mintegy 30 000 főre duzzadt haderővel pedig az ország egyetlen, ellenséges hatalmak által nem megszállt területére, a Dél-Dunántúlra vonult. A Siófokon kialakított főhadiszállásról katonai igazgatás alá vonta az általa ellenőrzött területeket.
(Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg vezetője, forrás: Wikipédia)
(A Nemzeti Hadsereg katonái, forrás: Rubicon Online)
(Magyarország a Tanácsköztársaság leverése után, forrás: Történelemcikkek)
A Nemzeti Hadsereg tiszti különítményei a vörösterror és a proletárdiktatúra során elkövetett bűnök megtorlásának címén számos véres kivégzést hajtottak végre. Közülük a legismertebb a Prónay Pál vezette alakulat volt, amely már augusztus elejétől megtorló akcióba kezdett. Sok esetben nemcsak a tanácsköztársaság kegyetlenségeinek valós elkövetőit vagy a diktatúra helyi felelőseit gyilkolták meg, hanem ártatlan, kommunistának vélt embereket, vagy a kommunizmusért bűnbaknak tekintett zsidókat is. A véres atrocitásoknak a kommunizmus és a forradalom híveinek megfélemlítése is célja volt. A fehérkülönítményes megtorlások mindazonáltal nem a korabeli magyar állam intézkedései voltak, hanem az önálló hatalmi központként működő Nemzeti Hadsereg különítményeinek kilengései – amelyekkel szemben a budapesti kormány több ízben tiltakozott is.
(Kivégzésükre várók Szekszárdon 1919 augusztusában, forrás: Index)
Az antanthatalmak 1919 októberében egy brit diplomatát küldtek az országba azzal a feladattal, hogy érje el egy minden társadalmi réteg által támogatott kormány létrejöttét. A diplomata nyomást gyakorolt a román haderőre, így az novemberben kivonult az addig megszállva tartott Észak-Dunántúlról, a fővárosból és a Duna–Tisza közéről. A Tiszántúlt azonban csak 1920 áprilisában hagyták el. A románok visszavonulását követően a britek jóindulatát elnyerő Horthy Miklós 1919. november 16-án (napra pontosan a népköztársaság kikiáltásának évfordulóján) a Nemzeti Hadsereg kiválasztott alakulatainak az élén látványosan bevonult a fővárosba. Innentől kezdve tőle várták a nyugati hatalmak is, hogy Magyarországon fenntartsa a rendet, és legfőképpen meggátolja a kommunizmus újbóli visszatérését. Emellett pedig megalakult az egységkormány (korabeli szóval: koncentrációs kormány), mely elnyerte a nemzetközi elismerést, egyúttal meghívást kapott a békefeltételek megtekintésére, mi több, 1920. januárra kitűzték a régóta várt nemzetgyűlési választásokat is.
(Sir George Clerk az antant budapesti megbízottja, forrás: OSZK)
(Horthy Miklós katonái élén bevonul Budapestre, forrás: Újkor.hu)
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- A tanácsköztársaság és az ellenforradalom. Történelem 11. IV. Az átalakulás évei. https://www.nkp.hu/tankonyv/tortenelem_11_nat2020/lecke_04_014 (2024. 08. 02.)
- A Magyarországi Tanácsköztársaság. https://mertigykerekavilag.blog.hu/2024/03/23/a_magyarorszagi_tanacskoztarsasag (2024. 08. 02.)
