(Fotómontázs az 1945-ös földosztás szlogenjével, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
Magyarországon - amióta Szent István országgá szervezte hazánkat - mindig is a hatalom és a biztos megélhetés alapját képezte a föld. Az elmúlt több mint 1000 évben hazánk a mezőgazdaságnak köszönhette a fejlődését és a magyar mezőgazdasági termékek mind a mai napig világszinten is kiváló minőségűek nem véletlen, hogy keresett termékek voltak mind a múltban, mind pedig napjainkban. Azonban a földek a nagybirtokosok, a nemesség, az arisztokrácia kezében voltak egészen 1945-ig és ugyan az 1848-as forradalom után megkezdődött hazánkban a feudális viszonyok lebontása, de egészen a második világháború végéig az ország lakosságának kezében nem volt jelentős földbirtok. Így a 20. század során többször is felmerült az igény a földreformra, azaz a földbirtokviszonyok jogszabállyal, törvénnyel való megváltoztatására. Az alábbi írás a 20. század folyamán elképzelt földosztási terveket, valamint a végrehajtott földreformokat fogja bemutatni.
"A világtörténelem azt mutatja, hogy minden forradalom mögött ott volt egy elmulasztott reform, s a forradalom alap oka abban rejlett, hogy nem volt erő, vagy akarat a reform végrehajtására." Ezt még 1909-ben mondta Apponyi Albert és ezzel részint előrevetítette az általa ekkor még nem látott eseményeket: az I. világháborút, majd az őszirózsás forradalmat. Másrészt utalt arra, hogy a társadalom egy jelentős része elégedetlen a helyzetével és gazdasági, szociális és társadalmi változásokat szeretne. Ezt karolták fel az 1900-as évek elején létrejött különbféle függetlenségi és parasztpártok, amelyek programjában már ekkor szerepelt a földosztás vagy más néven a földreform.
A legnagyobb probléma az volt, hogy a föld Magyarországon kevés volt és sok volt a kötött vagy uradalmi birtok (2,3 millió hektár). Az agrárviszonyok átalakításával, a reformok indokoltságával foglalkoznia kellet mind az agrártudományok művelőinek, mind az agrárpolitika irányítóinak. Az agrár érdekképviseletek, valamint a pártpolitika is napirenden tartotta. Közös nevezőt azonban nem találtak.
Darányi Ignác telepítési törvényjavaslatát, amellyel enyhíteni lehetett volna a feszültséget, nem tűzték napirendre, Áchim András radikális indítványát az ezer kataszteri holdnál nagyobb birtokok parcellázására, azaz csak bérbeadására(!), szintén elutasította a millenniumi parlament. Az első világháború alatti években új elgondolások is születtek - főleg a harcoló frontkatonák számára címezve -, de Tisza István minden reformot elutasított. A forradalom ideje tehát közelebb került. Hiába írta a miniszterelnöknek gróf Majláth József: "Nagyszabású reformokat vár a nemzet a törvényhozástól, nem szűkmarkú, félénk kísérleteket. Most az egyszer még kezünkben van az ország jövője... A magyar birtokos osztály jövőjét azon a politikai szemponton látom megfordulni, hogy a birtokpolitikai reformot ki csinálja meg." A birtokos osztály érzéketlen maradt.
(Darányi Ignác földművelésügyi miniszter volt a századfordulón, forrás: Wikipédia)
Az első világháború vége és az őszirózsás forradalom együttesen okozta azt, hogy felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarországon kikiáltották a köztársaságot és megalakult a Károlyi Mihály fémjelezte kormány, amelynek programjában szerepelt a földreform és azt minél sürgősebben igyekeztek végrehajtani.
(Az első magyar köztársaság kikiáltása 1918. november 16-án, forrás: 444)
(Károlyi Mihály miniszterelnök, majd Magyarország első köztársasági elnöke, forrás: Wikipédia)
A földosztás vagy földreform kérdése nagy vitákat generált a kormányzóerők soraiban, mert egyedül a Károlyi-féle függetlenségi párt szimpatizált ezzel, a szociáldemokraták ezt mereven elutasították. A Kun Béla vezette kommunisták pedig megváltás nélküli kisajátítást szorgalmaztak. Heves vitákat követően 1919. február 15-én a nagybirtokosok, a katolikus egyház és a szociáldemokraták különböző javaslatait meghallgatva fogadták el “A földmívelő nép földhözjuttatásáról szóló 1919. évi XVIII. néptörvényt”, amely s lehetıvé tette az 500 holdon felüli nagybirtok és a 200 holdon felüli egyházi birtok kártérítéssel történı kisajátítását. A törvény 5-20 holdas családi birtokok létrehozását irányozta elő. Tervezte 1-5 hold kiterjedésű “családi kertek” létesítését, továbbá a felosztandó terület 10%-ára 200 holdas középbirtokok létesítését. Elsősorban a gazdasági cselédséget kívánták földhöz juttatni, előnyben részesítve a hadviselteket, hadirokkantakat, illetve azok hozzátartozóit. A parcellázást azonban csak Károlyi maga kezdte meg kápolnai birtokán 1919. február 23-án.
(Károly Mihály elindítja a földosztást a kápolnai birtokán, forrás: OMNIA)
(Károlyi Mihály Kápolnán megkezdi a földosztást, forrás: Filmhíradók Online)
Az 1920 nyarán kinevezett új kormány Teleki Pál vezette kormány próbálkozott a földkérdés megoldásával. Az országgyűlés több évtizedes halogatás után foglalkozik a kérdéssel. Ez lesz az 1920. évi XXXVI. törvénycikk a földreform-törvény, amely Nagyatádi Szabó István akkori földművelésügyi miniszterhez köthető. A törvény értelmében az 500.000 igénylő átlagosan mindössze egy holdnyi, gazdaságilag életképtelen termőföldhöz jutott. Az ország mezőgazdasági területéből mindössze 8,5%-ot vettek igénybe. A birtokszerkezetet tehát érintetlenül hagyták. A miniszter, Nagyatádi Szabó István mondja a parlamenti általános vita végén: "meg kell elégednünk egy kisebb méretű földreformmal, amely gondoskodik arról, hogy mindenkinek legyen háza, fészke és családjának egy kis helye, ahol meghúzhatja magát... legalább legyen egy-két hold földjük... akkor én ezt a törvényt a jelen időben olyannak tartom, amelyen sem nagyon túlmenni, sem azt megszűkíteni nem volna helyes." Különlegessége miatt említést érdemel az 1920. évi XXXVI. tc. által létesített vitézi telek, amit a kormányzó által alapított vitézi rend tagjai kaphattak. Egyfajta "paraszti hitbizományként" működött, nem volt terhelhető, elidegeníthető, bérbe adni sem lehetett. A háborúban vitézségi érmet kapott legénységi állományú katona 10-20 hold vitézi telekben részesülhetett.
Ez a földreform is tulajdonképpen konzerválta a fennálló nagybirtokosi viszonyokat és nem oldotta meg sok százezer ember megélhetését.
(Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter az 1920-as évek elején, forrás: MúzeumDigitár)
(Birtokosok száma 1910-ben és 1920-ban, forrás: NKP Okostankönyv)
(Az összes paraszti birtokos százalékos aránya, forrás: NKP Okostankönyv)
Az 1930-as évek elején Eckhardt Tibor ellenzéki Kisgazdapártja 3 millió hold felosztását javasolta, méltányos kárpótlással a kisajátítandó földek tulajdonosainak. Serédi Jusztinián hercegprímás a Felsőházban felajánlotta, hogy szétosztják a 850 ezer holdat kitevő katolikus egyházi birtokok nagy részét, ha az arisztokrácia és más nagybirtokosok is így tesznek. Mind ezeknek a javaslatoknak a tárgyalására nem került sor.
A harmincas évek közepétől Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter telket juttatott a földnélkülieknek az ún. ONCSA-akció keretében, de ez is csak felületi kezelése volt problémának. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap, rövidítve ONCSA 1940-1944 között a nagycsaládos falusi nincstelenek támogatására, a születések számának emelésére és gyermekvédelmi célokból alapított állami szociális szervezet volt.
(Eckhardt Tibor kisgazdapárti politikus, forrás: Wikipédia)
(Serédi Jusztinián esztergomi érsek, a magyar katolikus egyház vezetője 1928 és 1945 között, forrás: Wikipédia)
(A rákospalotai ONCSA-telep az 1940-es években, forrás: MAFIRT/Rákospalotai Múzeum)
A második világháború alatt egyre inkább erősödtek a társadalmi és szociális feszültségek és ismét felmerült a földreform kérdése. Teleki Pál második kormánya már 1940-ben kidolgozott egy földreform javaslatot, ennek bevezetését azonban a háború kitörése miatt elhalasztották. Ez 250 hektárban állapította meg a földbirtok felső határát.
(Teleki Pál földrajztudós, miniszterelnök két ízben 1920 és 1921, valamint 1939 és 1941 között, forrás: 100híres.hu)
A Kállay-kormány továbblépett, a javasolt felosztás körébe bevonták volna az egyházi, községi és állami birtokokat is és így az ország teljes szántóterületének 90%-a 50 hektárnál kisebb birtokokból állt volna.
(A Kállay-kormány középen a miniszterelnök: Kállay Miklós, forrás: A Holokauszt Magyarországon)
Még a háború alatt még ennél is jelentősebb birtokaprózásról szóló javaslatot dolgozott ki a Független Kisgazdapárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt.
A kommunisták által előterjesztett és kivitelezett reform minden korábbi javaslattevőt meghökkentett radikalizmusával, mert olyan mértékben aprózta fel a földet, ami már a későbbi szövetkezetesítési politikát vetítette előre, amely be is következett és többé-kevésbé ismerjük is.
Az igazán döntő változást a földbirtokviszonyok átalakulásában az 1945-ös Nagy Imre fémjelezte földreform hozta.
(Nagy Imre 1944 és 1945 között az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere volt, forrás: Wikipédia)
A háború előtt a kilencmillió magyar állampolgár fele élt a földművelésből. Az ország 4,8 millió katasztrális holdnyi termőterületének csaknem egyharmadát kitevő 1070 birtokon a lakosság 0,06%-át kitevő nagybirtokos osztozott. A középbirtokosoké volt másik egyharmad, a mezőgazdasági munkások, törpebirtokosok vagy föld nélküli cselédek, kubikosok és napszámosok tömegei pedig mindössze a földterület egyharmadán osztoztak, így továbbra is fennálltak a mezőgazdaságból élők között a jelentős különbségek.
Az 1945-ös földreformot az előző év decemberében Debrecenben, a szovjet hadsereg által megszállt területen alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelte el március 15-én, a 600/1945. M. E. rendeletben. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés utólag szentesítette a rendeletet az 1945. évi VI. törvényben.
(Birtok-okmányt adnak át egy újgazdának a földosztáson Újpesten, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
(Kimérik a földterületet az új birtokosok számára az újpesti földosztáskor 1945 áprilisában, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
(Újgazda a birtoklevéllel a földosztáson Újpesten, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
(Kijelölik az újpesti földműves újgazdák parcelláit a Károlyi-birtok felosztásakor, forrás: MTI Nemzeti Archívum)
Az 1945. évi VI. törvény nem csak a nincstelenek földhöz juttatását, hanem a Horthy-rendszer uralkodó rétegeinek, az előző kormányok hivatalnokainak, a németeket támogató hazai kisebbségi németek és a nyilasok megbüntetését is szolgálta. A törvény teljes földelkobzásra ítélte a "hazaárulókat", a nyilas, nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetőket, a Volksbund tagjait és a "háborús és népellenes bűnösöket".
A törvény értelmében Országos Földbirtokrendező Tanács, Megyei Földbirtokrendező Tanácsok és Községi Földigénylő Bizottságok alakultak, tagjaik megbízatásuk tartama alatt közhivatalnokoknak minősültek. Földreform során az 1000 hold alatti úri birtokosok maximálisan 100, a paraszti birtokosok pedig 200 hold földet tarthattak meg. A törvényhatóságok, községek és egyházak földbirtokai, illetve az alapítványi birtokok nagyságukra való tekintet nélkül 100 holdig voltak mentesek a megváltás alól. Az ezer holdnál nagyobb birtokokat teljes egészükben elkobozták. Az úgynevezett paraszti birtok esetében a 200 holdon felüli részt sajátították ki, az antifasiszta ellenállók viszont megtarthattak 300 holdat.
A földreform több mint félmillió úgynevezett szegényparasztnak juttatott 5 hold, vagy ennél kisebb földet. A reform meghirdetése után 750 ezren jelentkeztek földigénnyel és 642 ezren kaptak összesen mintegy 3 millió holdat. A földosztó bizottságok összesen 5,6 millió hold földet vettek igénybe, azaz az összes földterület mintegy 35%-át.
A "földnélküli földművesek", a zsellérek, napszámosok, gazdasági cselédek és törpebirtokosok többmilliós tábora jelentősen csökkent, bővült az ipari és egyéb munkalehetőség is. A földosztás sem oldotta meg azonban a hazai mezőgazdaság modernizációját, a versenyképes árutermelés kiépítésének és a korszerű falu megteremtésének összetett, nagy feladatát.
(Földbirtokviszonyok 1945 után, forrás: NKP Okostankönyv)
A végrehajtás módját azonban sokan kritizálták, mert a földosztás sok helyen órák alatt folyt le, a bizottságokból kizárták a szakértőket azzal, hogy "urak" nem vehetnek benne részt, a felosztás körüli panaszokat pedig önkényesen és osztályelfogultsággal és gyakran a kommunistákat előnyben részesítve kezelték a bizottságok.
A magyar mezőgazdaság a földreform ellenére is nehéz helyzetben volt, mivel viselnie kellett a háborús károk okozta költségeket és a szovjet csapatok ellátási kötelezettségéből fakadó terheket is. Hiányzott az állatállomány több mint fele, a gépek harmada, az elegendő vetőmag, továbbá a hadifogságban lévő férfiak milliós nagyságrendje miatt a munkáskéz is, így az 1945. évi termés az ország szükségleteit sem fedezte.
(Háborús károk Budapesten, forrás: PestBuda)
Végül az 1947. évi V. törvénycikk zárta le a földreformot, mely kimondta a Megyei (Fővárosi) Földbirtokrendező Tanácsok és Községi Földigénylő Bizottságok megszüntetését és véget értek a telekkönyvi átírások is.
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Nagy József (2003): Földbirtok-politika Magyarországon a két világháború között, EKF Líceum, Eger.
- Romány Pál (2005): Földbirtok-politika és földtulajdon Magyarországon. Magyar Tudomány. 2005. 1. sz. http://www.matud.iif.hu/05jan/12.html (2024. 02. 23.)
- Marschal Adrienn: Az 1945-ös magyarországi földreform. Retörki. https://kronologia-archivum.retorki.hu/kronologia/az-1945-os-magyarorszagi-foldreform (2024. 02. 23.)
