Mert így KEREK a világ!

(Göncz Árpád az Országház előtt 1990. augusztus 3-án, forrás: Szigeti Tamás, Magyar Hírlap)

Göncz Árpádot 1990. május 2-án az első szabadon választott Országgyűlés ideiglenes köztársasági elnökké válassza meg, hogy miért csak ideiglenes azt kifejtem egy kicsit később, de tény, hogy nála alkalmasabb személyt aligha találhattak volna, hogy betöltse a rendszerváltás utáni Magyarországon a legfőbb közjogi méltóság pozícióját. A köztársasági elnökként eltöltött 10 évét sokan sokféleképpen ítélik meg, de kétségtelen tény, hogy a legnépszerűbb államfő volt a rendszerváltás óta. Ez a cikk erről a 10 évről szól egy kis előzménnyel is kiegészítve, hiszen nélküle nem értenénk meg, hogy hogyan is lett belőle államfő.

Az államfővé választásáig tartó időszak

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten értelmiségi családban. 1944-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán. A tanulás mellett 1939 és 1944 között az Országos Földhitelintézetben dolgozott. 1944 februárjában behívták katonának, de 1945-ben megszökött Németországba vezényelt egységétől. A Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics zászlóaljának tagjaként részt vett az ellenállási mozgalomban. Többször került szovjet fogságba, de mindig sikerült megszöknie.

(A fiatal Göncz Árpád, forrás: Fortepan)

(Göncz Árpád igazolványképe, forrás: Wikipédia)

1945-től a Független Kisgazdapárt tagja. Először az FKgP ifjúsági szervezetének, a Független Ifjúság budapesti szervezetének elnöke és a Nemzedék című lap felelős szerkesztője. Később a párt parlamenti csoportjának titkára, Kovács Béla személyi titkára, valamint a párt főtitkára. Az FKgP feloszlatása után előbb segédmunkásként dolgozott, majd volt hegesztő és csőlakatos. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre (GATE), ahol négy évet végzett el.

A forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott. November 4-e után részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében és az indiai követségre juttatásában. 1957 februárjában segített külföldre juttatni Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratát. 1957 májusában letartóztatták. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban; 1963-ban amnesztiával szabadult.

A Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója, majd 1964-től a Talajjavító Vállalat dolgozója lett. Megkísérelte befejezni a GATE növénytermesztési karán az utolsó évet, de kizárták az egyetemről. 1965-től szabadfoglalkozású író, műfordító. 

(Göncz Árpád feleségével Göntér Mária Zsuzsannával 1964-ben a börtönévek után, forrás: Göncz Árpád Alapítvány)

(A fordító, forrás: Göncz Árpád Alapítvány)

Nevéhez fűződik J. R. R. Tolkien Magyarországon 1981-ben kiadott A gyűrűk ura című könyve fordításának befejezése.

A rendszerváltáshoz közeledve ismét bekapcsolódott a közéletbe. 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke.

De hogyan lett belőle a Harmadik Magyar Köztársaság első államfője?

1989 nyarán a Nemzeti Kerekasztal az átmenet időszakáról, az új demokratikus berendezkedésről tárgyal és szó esik az államfő kérdéséről is. 

Az MSZMP tárgyalódelegációja némi vita után elfogadta az Ellenzéki Kerekasztal álláspontját arról, hogy az Elnöki Tanács lemondása és az új államfő megválasztása közötti időszakban az Országgyűlés elnöke gyakorolja a köztársasági elnök (bizonyos) jogköreit. Az álláspontok leginkább a választás időpontjában és módjában különböztek: az MSZMP az országgyűlési választások előtt megtartandó, közvetlen; az Ellenzéki Kerekasztal viszont kezdetben az országgyűlési választások után, az új Parlament általi elnökválasztás mellett kardoskodott. A Harmadik Oldal szintén a közvetlen, nép általi választás mellett tette le a voksát. Az ellenzéki mozgalmak és pártok álláspontját befolyásolta, hogy az új Országgyűlés megalakulása előtti választás – és az általuk nagyrészt borítékolt, ekkor rendkívül népszerű Pozsgay Imre államminiszter közvetlen megválasztása – esetén az államfői jogkörök gyakorlójára a kommunista hatalomátmentés valamiféle eszközeként tekintettek. 

(Pozsgay Imre, forrás: Wikipédia)

Számos furcsa és nehezen kivitelezhető ötlet ellenére az Ellenzéki Kerekasztalnak e kérdésben nem sikerült egységes álláspontra jutnia: öt szervezet – a BZSBT, a Független Kisgazdapárt, a KDNP, az MDF és a Néppárt – elfogadta a közvetlen választást, az SZDSZ, a FIDESZ, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája viszont nem. A többségi álláspontot ismertető Antall József azt hangsúlyozta, hogy „a globális megegyezés részeként az átmenet időszakára kivételként elfogadják” a közvetlen választást, míg a kisebbségi álláspontot bemutató Tölgyessy Péter (SZDSZ) közölte: nem kívánják megbénítani az EK többi tagszervezetét a Nemzeti Kerekasztal megállapodásának megvétózásával, ugyanakkor nem támogathatják a parlamenti választás előtti elnökválasztást.

(A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások 1989 nyarán, forrás: Retörki)

Azt is bejelentette: népszavazást kezdeményeznek a köztársasági elnök megválasztásának időpontjáról, ehhez még három, az MSZMP munkahelyekről való kivonulásáról, a tulajdonáról való elszámolásról, illetve a Munkásőrség feloszlatásáról szóló kérdést hozzácsapva.
Az aláírások összegyűjtése után az Országgyűlés 1989. november 26-ára írta ki a népszavazást – ugyanakkor ugyanezzel a döntésével a köztársasági elnök megválasztásáról szóló voksolás dátumát is meghatározva (1990. január 7.). A szavazólapon található első kérdés így hangzott: „Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?” A kérdés mellé a következő – az elnökválasztás időpontját és módját összekötő – értelmezés került: „Amennyiben Ön igennel szavaz, azt támogatja, hogy a köztársaság elnökét ne a lakosság, hanem majd az Országgyűlés válassza meg, ha nemmel szavaz, akkor azt támogatja, hogy a köztársaság első elnökét közvetlenül a lakosság válassza meg.” A népszavazást kezdeményező négy párttal – az SZDSZ, a FIDESZ, az MSZDP és a hozzájuk csatlakozó FKgP – szemben az MSZP az első kérdésben nem szavazatra buzdított, a legerősebb ellenzéki párt, az MDF pedig a bojkott mellett foglalt állást. A különböző, közvetlen választást támogató erők ekkor már megnevezték saját jelöltjüket. Legkorábban az MSZMP nevezte meg jelöltjét Pozsgay Imre személyében, míg az MDF a mozgalom alapítóját, Für Lajost indította el. A kampány intenzív, durva, ugyanakkor a kezdeményezők oldaláról meglehetősen profi volt. A voksoláson magas részvétel (58%) mellett az első kérdésben alig hatezer szavazattal az „igen” szavazatok győztek (50,07%).

(Az SZDSZ népszavazási felhívása, forrás: Vasárnap.hu)

Mindez azonban nem döntötte el véglegesen az alapkérdést. Alig több mint három héttel az országgyűlési választások első fordulója előtt, 1990. március 1-jén a régi Országgyűlés – egyfajta ellenreakcióként a népszavazás eredményére és időpontról való döntésére – Király Zoltán és Raffay Ernő javaslatára módosította az alkotmányt, állást foglalva a közvetlen választás mellett (1990. évi XVI. törvény). Az országgyűlési választások eredménye és annak következményeként megszülető MDF–SZDSZ paktum ugyanakkor ismét gyökeresen írta át az aktuális helyzetet. A köztársasági elnök személye jól láthatóan alkupozícióvá vált.

Az MDF és az SZDSZ megegyezett egymással, hogy az ország kormányozhatósága érdekében a kétharmados többséget igénylő törvények számát 20-ra lecsökkentik, valamint a minisztereket egyesével nem lehet megbuktatni, csak a miniszterelnökkel szemben lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ezt a megállapodást Antall-Tölgyessy paktumnak is szokták nevezni. Az SZDSZ a módosításokért cserébe azt kérte, hogy ő adhassa az első államfőt és megnevezték jelöltjüket: Göncz Árpádot, akit Antall József is elfogadott, nem véletlenül.

(Tölgyessy Péter és Antall József, forrás: Átlátszó)

Még ideiglenes elnökként Göncz kérhette fel Antall Józsefet a kormányalakításra 1990-ben. A leendő miniszterelnököt akkor így méltatta: "Engedjék meg, hogy a bejelentéshez néhány szót fűzzek. Antall Józsefet, képességeit az elmúlt nem nagyon hosszú időben mindenkinek módja volt megismerni. Nem szeretném a szót szaporítani, hogy ezt részletezzem. Engedjék meg nekem, hogy személyesebb természetű szavakat mondjak! Antall József urat - mikor még nem volt Antall József úr - egészen fiatal korában ismertem. Többé-kevésbé egy helyről indultunk el politikai pályafutásunkban. Mindkettőnkre és mindkettőnk alakulására azt hiszem, döntő hatással volt Kovács Béla személye. Igazán komoly politikai tevékenységet Antall József 1956-ban fejtett ki először. Közel állt Bibó István köréhez, részt vett annak a nyilatkozatnak a megszövegezésében, amely 1956 mondanivalóját összefoglalta, és mindannyiunk számára iránymutatóan képviseli ma is. Ennyi idő alatt módom volt megismerni erkölcsi, szellemi adottságait. Mindig csodálkoztam rajta, hogy milyen mély történelmi, alkotmányjogi és jogi ismeretekkel rendelkezik. Szent meggyőződésem, hogy a feladatnak, ami előtt áll, és ami nagyon komoly feladat, valószínűleg az első lépéseket kell megtennie mindannyiunk segítségével - egy új ország felépítésének útján. Én kiválóan alkalmasnak tartom rá: meg fogja tudni tenni ezeket a lépéseket. Mindezt azért mondom, hogy személyes tapasztalataim alapján - amelyek talán közelebbiek, mint az Önök pusztán politikai tapasztalatai - állíthassam, hogy Antall Józsefet tökéletesen alkalmasnak tartom erre a feladatra."

De mivel folyóban volt közvetlen elnökválasztás népszavazásának aláírásgyűjtése, így a parlament ideiglenes elnöknek választotta csak meg Gönczöt. Az aláírások összegyűjtése után az Országgyűlés – a kezdeményezők javaslatai ellenére – júliusra tűzte ki a referendumot, a fullasztó kánikula pedig természetes módon vezetett a példátlanul alacsony részvételhez. A választáson alig több mint 1 millió szavazópolgár vett részt (13,91%), közülük hiába szavazott több mint 85% igennel, a referendum érvénytelen lett.

Az Országgyűlés ezt követően gyorsan öt nappal később 1990. augusztus 3-án egyetlen jelöltként szinte egyöntetű támogatással megválasztotta köztársasági elnökké. Idézet az aznapi beszédéből:

"Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre."

(Göncz Árpád leteszi az esküt, forrás: Hírös Naptár)

(A beiktatási beszéde, forrás: Youtube)

És megkezdődik "Göncz papa" vagy másnéven "Árpi bácsi" 10 éves köztársasági elnöki időszaka, amely sokszor volt feszültségekkel és konfliktusokkal telve.

Feszültség Antall Józseffel

Antall és Göncz kapcsolatának kezdeti feszültségei, majd elmérgesedése a köztársasági elnök hatásköréről való felfogásbeli különbségek mellett személyes eredetűek voltak. Mindkettejüket ismerő politikusok szerint Antall ugyan sose éreztette Gönczcel, hogy neki köszönheti posztját, ám az államfő folyamatosan bizonyítani akarta: ő nemcsak "paktumtétel", hanem politikai tényező, akit a nép szeret. "Göncz úgy érezte, Antall nem fogadja el igazán, Antall meg arról panaszkodott, Göncz nem elég lojális vele", mondta a Narancsnak egy akkori ellenzéki politikus. A miniszterelnök és az államfő közül a sajtó nagyobbik része egyértelműen az utóbbit támogatta: Göncz "közülünk való", "nép közeli" volt. "Rendes ember, a mai napig leviszi a szemetet", alapozta meg ezt a képet megválasztása után a média Göncz egyik szomszédját idézve. "Különös lény. Nem olyan, mint mi vagyunk, inkább amilyenek, lenni szeretnénk", áradozott a Népszabadság. Antallt ezzel szemben a kezdetektől fogva "tekintélyelvűnek", "dölyfösnek", "hatalommániásnak" jellemezték.

A két, egymást tisztelő sértődékeny ember kezdeti presztízsharca az 1990. októberi taxisblokádnál kapott konkrét politikai tartalmat.

A kormány benzináremelése miatt tüntető taxisok napokon át megbénították az ország közlekedését. A kórházban fekvő miniszterelnököt helyettesítő belügyminiszter, Horváth Balázs kijelentette: a kormány "minden törvényes eszközzel" helyreállítja a rendet. Mint később kiderült, a kormány október 25-i ülésén titkos határozatban rendelte el, hogy a honvédség szállító járművekkel és technikai eszközökkel segítse a rendőrséget. Göncz Árpád nyilatkozatban szólította fel a kormányt az áremelés felfüggesztésére, a demonstrálókat a normális helyzet helyreállítására, a fegyveres erők főparancsnokaként pedig leszögezte: nem használhatók. Ellenfelei szerint figyelmen kívül hagyta a taxisok akciójának törvénysértő jellegét, hatáskörét túllépve csak tovább mélyítette a válságot, vagyis letért a pártatlanság és semlegesség útjáról. 

(Göncz beszédének egy részlete 7:10-től 7:39-ig, forrás: Youtube)

"Göncz úgy élte meg, hogy újabb ´56 van", vélte egy akkori ellenzéki politikus. A sajtó nagy része azonban egyértelműen az elnök mellett állt ki: szerintük Göncz Árpád felismerte, hogy a magyar társadalom "egy emberként" fordult szembe a kormánnyal, megakadályozta a vérontást, a fegyveres erők alkalmazásáról pedig jogában áll dönteni.

Göncz szerint főparancsnoki jogállásából következik, hogy a honvédség parancsnokának ő egyben szolgálati elöljárója is. Politikai ellenfelei viszont egy alkotmánybírósági határozatra hivatkozva azt állították: ez alkotmányjogi funkció, nem pedig beosztás vagy rang, azaz az államfőnek semmi keresnivalója a fegyveres erők környékén (ezt a véleményt osztotta a Fidesz is). Antall és hívei pecsétnyomóként értelmezték az államfő szerepét, és miután Göncz ezt visszautasította, Antall több alkalommal az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, hogy értelmezze az elnöki hatáskört. Az ezt szűkítő AB-döntések ellenére Göncz népszerűsége nőni, Antallé és kormányáé pedig csökkenni kezdett, a taxisblokáddal pedig végleg ellenségessé vált a taxisok mellé álló SZDSZ és az MDF viszonya.

1991. június 12-én az államfő lelkiismereti okokra hivatkozva nem írta alá Antall József rádiós és televíziós alelnökjelöltjeinek a kinevezését. Antall októberben újra felterjesztette jelöltjeit. A közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezéséről szóló törvény indoklása szerint - Antall egyetértésével - a kormány azért ruházza át a kinevezési jogot a köztársasági elnökre, hogy a "sajtószabadság alkotmányban meghatározott elve mind teljesebben valósuljon meg". Egy AB-határozat szerint (48/1991) az államfő akkor tagadhatja meg a kinevezések aláírását, ha "alapos okkal arra következtet, hogy a javaslat teljesítése az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná". Alkotmányjogászok szerint a hatásköri vitában Antallnak volt igaza: nyilvánvaló volt, hogy egyik jelölt sem veszélyeztette volna a demokráciát. 

(Antall és Göncz, itt még jobb viszonyban, forrás: Kuruc.info)

Göncz döntését befolyásolhatta az 1991. augusztusi Kónya-dolgozat, amelyben a szerző kifejtette: elérkezett az idő, hogy a koalíció megváltoztassa a közszolgálati rádió és televízió politikai arculatát. Debreczeni József Gönczöt az aláírás megtagadása miatt "ficamnak", a magyar közhatalom szervezetében lévő "idegen testnek" nevezte.

Az "idegen test" eltávolításáért megindult koalíciós offenzíva következő állomása 1992 májusa volt, amikor Göncz nem írta alá Gombár Csaba rádióelnök Antall által szorgalmazott felmentését. Ezt a kormány alkotmányellenesnek minősítette, és határozatban ítélte el. Az államfő és az ellenzéki pártok attól tartottak, hogy a hatpárti konszenzussal kinevezett rádió-, majd később televízió-elnökök leváltása és a kormánypárti kedvencek kinevezése esetén a kormánypártoknak nem lesz többé érdeke meghozni a médiumtörvényt és feloldani a frekvenciamoratóriumot, ami pedig a kormánypárti közszolgálati tévé monopolhelyzetéhez vezetne. Ellenfelei élesen bírálták Göncz egy kétségkívül ügyetlen megjegyzését: ha valaki nem bírja az ellenzéki médiát, "ki is kapcsolhatja a rádiót vagy a tévét".