(Horthy Miklós kormányzó bevonul fehér lován Kassára, forrás: Felvidék.ma)
1938. november 11-én 85 évvel ezelőtt vonult be a magyar királyi hadsereg és Horthy Miklós kormányzó Kassára, ezzel igyekeztek érvényt szerezni a 9 nappal korábban meghozott úgynevezett első bécsi döntésnek, amelynek értelmében a Felvidék déli, döntően magyarlakta része körülbelül 12.000 km² terület visszacsatolásra került Magyarországhoz. Ez a cikk az első bécsi döntés előzményeire, magára a tárgyalásokra és a döntés következményeire fog kitérni.
A Trianon utáni magyar közélet és politika mindig is kiemelt helyen foglalkozott a revízió kérdésével, azaz a trianoni békeszerződés felülvizsgálatával, valamint fontos eszme/mozgalom volt a magyar irredentizmus, amelynek egyetlen célja volt: az elcsatolt területeket visszaszerezni, hogy elérjük ismét az ezeréves határokat.
(A történelmi Magyarországot ábrázoló térkép és trianoni békében elcsatolt területek 1920-ban, forrás: MTA BTK Történettudományi Intézet)
(Magyar irredenta plakát 1922-ből, forrás: Wikipédia)
Azonban Magyarországot a trianoni döntés következtében körülvették az újonnan kialakított államok, mint például északon Csehszlovákia vagy délről a Szerb-Horvát-Szlovén, 1929-től a Jugoszláv Királyság, amelyek kisantant országként különösen francia támogatásban részesültek, így nem volt lehetőség arra, hogy a magyarok egyedül is eredményeket tudjanak elérni a területek visszacsatolása kapcsán, tehát mindenképpen szükséges volt az európai nagyhatalmak támogatása e téren. A kisantant pontosan azért jött létre, hogy a Magyar Királyság revizionista törekvéseit letörje és külpolitikailag elszigetelje.
(A kisantant országok és az ő katonai haderejük szemléltetése Magyarországhoz képest, forrás: Wikipédia)
A katonai megoldással szemben a magyar vezetés mindig a békés, diplomáciai megoldást szorgalmazta. Bethlen István miniszterelnök elsődlegesen Olaszország szerepét tartotta fontosnak, de a többi antant nagyhatalommal is igyekezett elfogadtatni a revízió lehetőségét. De sok sikerrel nem járt a magyar diplomácia az angolokkal és a franciákkal folytatott megbeszélések során.
A nagyhatalmak támogatása közül Németországét tartotta a legfontosabbnak a magyar külpolitika, ugyanis Európában csak ők rendelkeztek hasonló revíziós igénnyel. Már a weimari köztársaság is érdekelt volt a versailles-i békeszerződés rendszerének lassú lebontásában, ez Hitler hatalomra jutásával pedig egyre jobban erősödött.
(Németország területveszteségei az I. világháborút követően, forrás: Origo.hu)
(Adolf Hitler Németország kancellára 1933-tól, majd a Führer 1934-1945-ig, forrás: The History Channel)
A Hitler vezette nemzetiszocialisták egyre nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a német határokon kívül rekedt honfitársaik helyzetét javítsák és végső soron újra Németország részéhez tartozzanak ezek a területek. 1935-ben népszavazás útján visszaszerezték a Saar-vidéket, majd bevonult katonáival a militarizált Rajna-vidékre, 1938-ban pedig egyesítette Ausztriát Németországgal (Anschluss). Majd ezt követően Csehszlovákia felé fordította a figyelmét Hitler.
(Németország területszerzése 1939-ig, forrás: Holokauszt Enciklopédia)
Ugyanis Csehszlovákiában a versailles-i békeszerződésben értelmében körülbelül 3 millió német állampolgár élt, akik korábban Németországban éltek. Csehszlovákiában az ország északi, északnyugati részén éltek németek a Szudéta-vidéken és Sziléziában.
(Csehszlovákia etnikai térképe, a németek által lakta területek fekete színnel láthatóak, forrás: Online tananyag)
Az Anschlusst követően Németország új célpontja tehát Csehszlovákia lett, amelyet katonai vagy diplomáciai eszközökkel kívántak felbomlasztani. Itt került képbe Magyarország, akik pedig érdekeltek voltak a felvidéki magyarok miatt, hogy egy esetleges revízió következtében visszakaphatnak területeket. A németek próbálkoztak puhatolózni a magyar felső vezetésnél. Olyan ajánlattal éltek, hogyha Magyarország fegyveres konfliktust robbant ki az északi szomszédja ellen, akkor Németország támogatta volna, hogy a Magyar Királyság az egész Felvidék területét visszakapja. Ezt az ajánlatot a kormányzó, Horthy Miklós egyértelműen visszautasította. Világos volt számára, hogy Magyarország katonailag erre nincsen felkészülve, annak ellenére, hogy 1938 márciusában meghirdették az úgynevezett győri programot, amely egy gazdaságélénkítő és katonai haderőfejlesztő program volt és a konfliktus kirobbanása háborúhoz vezetne egész Európában, így ebbe nem ment bele a magyar vezetés.
Azonban ez nem jelentette azt, hogy a magyar kormány diplomáciai értelemben ne foglalkozott volna a kérdéssel és megpróbált élni is a felkínált lehetőséggel, de semmiféleképpen sem katonai úton. A magyar kormány 1938 májusáig napirenden tartotta a teljes Felvidék visszacsatolását jelentő elképzelést. Később ez úgy módosult, hogy a magyarlakta területek visszacsatolása mellett a szlovákok és ruszinok körében népszavazás tartását szorgalmazták, abban a reményben, hogy nagyobb részük Magyarországgal közösen képzeli el a jövőjét. Az volt az alapvető érdek, hogy a magyar kisebbség megoldásában ugyanazon alapelvek érvényesüljenek, mint a szudétanémetek esetében.
Miután Hitler 1938 nyarán már nyíltan Csehszlovákia feldarabolására készült, az angolok és a franciák tartottak egy esetleges újabb európai, ne adj isten egy világháború kitörésétől ezért tárgyalásokat kezdtek meg a németekkel és az olaszokkal Csehszlovákia kérdéséről. 1938. szeptember 29-én Münchenben kötötték meg a müncheni egyezményt, amelynek értelmében Németországnak juttatta a németek által lakott Szudéta-vidéket és Szlovákia számára autonómiát tett lehetővé.
Az egyezmény leglényegesebb része:
"Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország, tekintetbe véve a szudétanémet terület elcsatolására vonatkozólag elvben már elért megállapodásokat, megegyezett ennek az elcsatolásnak alább következő feltételeiben és módozataiban, valamint az ennek következtében foganatosítandó intézkedésekben, és a jelen egyezménnyel egyenként felelősséget vállalnak az egyezmény végrehajtásának biztosításához szükséges lépésekért."
(A müncheni egyezmény aláírói sorrendben: Neville Chamberlain brit, Édouard Daladier francia miniszterelnökök, Adolf Hitler, Benito Mussolini olasz miniszterelnök és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter utóbbi nem írta alá, hanem a négy vezető, forrás: Wikipédia)
(A müncheni egyezmény területi rendelkezése a Szudéta-vidékről, forrás: Online tananyag)
A csehszlovák területvesztés súlyos belpolitikai válságot okozott, melynek során új, de már kényszerpályán mozgó cseh kormányok alakultak.
A magyar és lengyel fél remélte, hogy az egyezmény az ő ügyükben is döntést hoz, azonban az csak egyik függelékében emlékezett meg a kérdésről, olasz kérésre. A további csehszlovákiai kisebbségek ügyében, a Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia közötti kétoldalú tárgyalásos rendezést hangsúlyozták. A függelék ezen kívül kimondta, hogy „A négy hatalom kormányfői kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelenlevő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.” Tehát ez azt jelentette, hogyha a magyar, lengyel és csehszlovák felek nem tudják rendezni a területi kérdéseket, akkor ezt megteszik a németek, az olaszok, az angolok, illetve a franciák.
A magyar kormány ezt követően megkezdte a tárgyalások előkészítését és 1938. október 9-én este Komáromban megkezdődtek a kétoldalú tárgyalások. A csehszlovák delegációt – amely kizárólag szlovákokból állt – Jozef Tiso, az autonóm Szlovákia két nappal korábban kinevezett miniszterelnöke vezette, a magyar delegációt pedig Kánya Kálmán külügyminiszter.
(Kánya Kálmán magyar külügyminiszter, forrás: Wikipédia)
(Jozef Tiso az autonóm Szlovákia miniszterelnöke, majd később elnöke, forrás: Wikipédia)
Érdekesség, hogy a Felvidéken élő magyarok képviselői, akiknek az életükről döntöttek, nem kaptak helyet a tárgyalóküldöttségekben. A csehszlovák delegáció felkészületlensége és a szakértők hiánya miatt a magyar fél volt az állandó kezdeményező. Az első napon Kánya közölte a magyar fél álláspontját és átadta memorandumát, amelyben az 1910-es népszámlálás szerinti legalább 50%-ban magyarlakta területeket, valamint a német többségű Pozsonyt követelte átadni. Továbbá a többi területen pedig népszavazás megtartását szerették volna.
(A tárgyalások helyszíne a komáromi régi vármegyeháza épülete, forrás: Felvidék.ma)
(A komáromi tárgyalások 1938. október 9 és 13-a között, a kép közepén Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál vallás és közoktatásügyi miniszter a magyar delegáció vezetői, forrás: Felvidék.ma)
(Jozef Tiso és Kánya Kálmán, forrás: Szlovákiai Magyar Adatbank)
A csehszlovák delegáció kérte a tárgyalások elnapolását ennek tanulmányozására hivatkozva. A tárgyalást másnap délután folytatták, a csehszlovák küldöttség teljes mértékben elutasította a magyar követeléseket és megkérdőjelezte az 1910-es népszámlálási adatok hitelességét is, ami miatt heves vita alakult ki a felek között. A tárgyalásokat napokig folyamatosan a csehszlovák fél kezdeményezésére berekesztették tanulmányozás céljából, de az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. A csehszlovák fél nem ment bele a teljes felvidéki magyarlakta területek átadásába, inkább csak kisebb terület átadását akarták, mint például a Csallóközt és néhány határmenti települést. A magyar fél pedig ezeket nem fogadta el, ezért a magyar tárgyalódelegáció október 13-án befejezetnek nyilvánította a komáromi tárgyalásokat és döntőbíráskodásra kérte fel a négy nagyhatalmat Kánya Kálmán külügyminiszter.
„…oly űr tátong a két delegáció által képviselt álláspont között, hogy annak áthidalását meggyőződésünk szerint ezektől a tárgyalásoktól nem remélhetjük. Ezért a m. kir. kormány elhatározta, hogy e tárgyalásokat a maga részéről befejezettnek tekinti, és hogy a Csehszlovákiával szemben fennálló területi követeléseinek mielőbbi rendezését a müncheni jegyzőkönyvet aláíró négy nagyhatalomtól kéri." (Kánya Kálmán)
A tárgyalások berekesztését követően a magyar kormány összeült és úgy döntött, hogy Berlinbe küldi Darányi Kálmán volt miniszterelnököt, aki német hivatalos körökkel és Hitlerrel is jó viszonyt ápolt, Rómába pedig Csáky Istvánt a külügyminiszter kabinetjének vezetőjét küldték, hogy meggyőzték a két tengelyhatalmat, hogy a szlovákok helyett a magyar álláspontot támogassák.
(Darányi Kálmán volt miniszterelnök, forrás: Wikipédia)
(Csáky István a külügyminiszter kabinetjének a vezetője, forrás: Wikipédia)
Az olaszok támogatásáról biztosították a magyar álláspontot, viszont a németek nem, ők nem szerettek volna sem négyhatalmi konferenciát, sem döntőbíráskodást. Az angol és francia fél ne kívánt újabban találkozni Hitlerrel, így nem jött létre a négyhatalmi konferencia, hanem helyette a német és olasz döntőbíráskodásra volt esély. A különböző magyar-olasz, magyar-német, csehszlovák-olasz és csehszlovák-német küldöttségek tárgyalásainak eredményeként az olasz fél meggyőzte a német felet a döntőbíráskodásról, valamint Magyarország 29-én, Csehszlovákia 30-án jelezte, hogy elfogadja a döntőbíráskodás döntését, a német és olasz kormány a döntés meghozását november 2-ára tűzte ki.
(A bécsi Belvedere palota a bécsi döntések fő helyszíne, forrás: Élmény Nektek Magazin)
A döntésre november 2-án Bécsben, a Belvedere kastélyban került sor. A döntőbíráskodásról szóló tárgyaláson felszólalt többek között Ribbentrop német, Ciano olasz, Kánya Kálmán magyar külügyminiszterek, Teleki Pál kultuszminiszter, Krno cseh nagykövet, de a szlovákok és a kárpátaljaiak képviselői nem kaptak szót. A magyarok felkészültek a tárgyalásokra, a szakértők mindenre kiterjedő dokumentációval érkeztek. A csehszlovákok nem voltak felkészülve, nem tudták a magyarok etnikai alapú érveit megcáfolni, ők ehelyett a gazdasági és stratégiai szempontokra helyezték a hangsúlyt, amely döntő hiba volt. A felek között vita támadt, majd az ebédszünetet követően a német és olasz külügyminiszter egy külön szobába vonultak, hogy megállapodjanak a végleges határvonalban. A német külügyminiszter itt is inkább a szlovákokat támogatta, de olasz társa végül rábeszélte arra, hogy Munkács a magyaroké legyen. Ezt követően záróülésre került sor, ahol kihirdették az új határt és átadták az ezt rögzítő térképet a küldöttségeknek. A határvonalat személyesen a német és az olasz külügyminiszter rajzolta a térképre, melyen magyarázatok is voltak, de az eredeti térkép nem került elő.
(Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter aláírják az első bécsi döntést, forrás: Kárpátalja)
(Az első bécsi döntés területi következményei a térképen kék színnel jelölve, forrás: Magyar História)
A döntés eredményeképpen 11 927 km² terület tért vissza Magyarországhoz, 869 ezer fős lakossággal, akik közül 752 ezer fő (86,5%) volt magyar és 117 ezer más nemzetiségű (szlovák, német, rutén). 320 ezer magyar maradt a csehszlovák határ túloldalán.
A döntés hírére euforikus hangulat uralkodott el Magyarországon: a vonattal hazatérő magyar delegációt Hegyeshalom után minden állomáson ujjongó tömeg fogadta, Budapesten az utcán ünnepeltek az emberek. A döntés nagyon meglepte a szlovákokat. Tiso így kommentálta a döntést: „Mindent elvesztettünk. Népünk bár nem saját hibájából, de áldozattá vált. Tudtunk nélkül, tehát ellenünk döntöttek. Nincs mit tenni csak fejet hajtani és dolgozni. De senki sem akadályozhatja meg nekünk, hogy az egész világ előtt kijelentsük, a szlovák nemzet tragikus sérelmet szenvedett el.” Majd hozzátette: „Mindent elvesztettünk, Komáromot, Újvárt, Losoncot, Lévát, Rozsnyót, sőt még Kassát is…”
A döntés követően megkezdődött a magyar királyi hadseregnek az előkészítése a visszakapott területekre történő bevonulásra, amelyre november 5. és 10. között került sor. Az első település, ahová a magyar csapatok 5-én bevonultak, Medve volt, míg a nagyobb településeket 10-én érték el. Horthy Miklós kormányzó 6-án Komáromba, 11-én Kassára vonult be fehér lovon.
(A magyar csapatok szlovákiai bevonulására építik Medve felé vezető pontonhidat a Dunán, forrás: Fortepan)
(Horthy Miklós Komáromban 1938. november 6-án, forrás: Felvidék.ma)
(A kassai népünnepély 1938. november 11-én, forrás: Mandiner blog)
(Horthy Miklós Kassán 1938. november 11-én, forrás: Darabanth Auction)
(Horthy Miklós kassai beszéde, forrás: Youtube)
A Felvidék déli részének visszatérését a magyar törvényhozás november 13-án, az 1938. évi XXXIV. törvénycikkel szentesítette. Azonban számos vita támadt az új határral kapcsolatban, mert sok települést kettészelt vagy nem lehetett megállapítani a pontos hovatartozását. Így egy határmegállapító bizottság alakult meg magyar és szlovák résztvevőkkel, akik nem kis feszültségek és viták során döntötték el a vitás kérdéseket.
Az első bécsi döntés teljesen elmérgesítette a magyar–szlovák viszonyt. Szlovákia legértékesebb mezőgazdasági területeit vesztette el, ez pedig ellátási és gazdasági problémákat okozott. Tiso, aki a döntés után a lemondását is fontolgatta, igyekezett a felelősséget az előző csehszlovák kormányra, valamint a németekre hárítani. A döntés nyomán nagy népmozgás indult meg és míg a szlovákok északra, addig az ottani magyarok az újonnan visszacsatolt területekre költöztek.
A bécsi döntés megmutatta azt, hogy a Magyar Királyság önállóan nem képes érvényesíteni akaratát a szomszédos országokkal szemben a revízió kérdésében és rászorul a Harmadik Birodalom és Olaszország közreműködésére, amely hosszabb távon külpolitikai elszigeteltséghez, kiszolgáltatottsághoz vezetett, de ezt ekkor a magyar katonai és politikai vezetők a visszacsatolt területek mámorában úszva még nem érzékelték, nem látták, majd csak jóval később, amikor pedig érzékelték a korábbi döntések súlyos árát, következményeit, akkor már késő volt kiszállni a németek által vezetett mókuskerékből!
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Szarka László: A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái. Kisebbségkutatás. https://adatbank.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/II_fej_12_Szarka.pdf (2023. 11. 11.)
- Janek István: A szlovák vezetés külpolitikai törekvései a komáromi tárgyalásoktól 1945-ig. https://web.archive.org/web/20141219020331/http://www.nogradhistoria.eu/data/files/186782940.pdf (2023. 11. 11.)
- Az első bécsi döntés. A Turulmadár nyomán. https://turul.info/napok/elsobecsidontes (2023. 11. 11.)
- Súlyos árat fizettünk az első bécsi döntéssel kezdődő országgyarapításért. Múlt-kor történelmi magazin. https://m.mult-kor.hu/sulyos-arat-fizettunk-az-elso-becsi-dontessel-kezdodo-orszaggyarapitasert-20211102 (2023. 11. 11.)
