(A parlament szétvert ülésterme 1904. december 13-án, forrás: NKP)
Az akkor uralkodó közállapotokat jól tükrözi ez a kép, amikor is az ellenzéki képviselők más módot nem látva összeverekedtek és szétverték az országgyűlés üléstermét. Az eset végérvényesen elmélyítette az akkori miniszterelnök Tisza István és politikai ellenfelei közti szakadékot és ez elvezetett az 1905-1906. évi belpolitikai válsághoz, amelyhez hasonló nem volt fogható a dualizmus időszakában Magyarországon.
A dualizmus belpolitikai válsága érdekes módon az 1896-ban megtartott millenniumi ünnepségek után kezdődtek. 1897-ben került sor a kiegyezés gazdasági részének a 10 éves felülvizsgálatára és megújítására. Csakhogy ekkoriban az osztrákok oldalon is egy belpolitikai válsággal néztek szembe és ennek következtében a tárgyalások eredménytelenek voltak a felek között. Ezt a magyar fél úgy hidalta át, hogy 1898-ban egyoldalúan meghosszabbította a gazdasági szerződést egészen 1903-ig.
Majd ezt követően a magyar ellenzék is az osztrákhoz hasonlóan elkezdte megbénítani a parlamenti munkafolyamatokat az úgynevezett obstrukcióval. Az obstrukció lényege, hogy a döntési helyzetben nem levő kisebb pártok nagyon sok, nagyon hosszú hozzászólással hátráltatták (vagy tették lehetetlenné) a nekik kedvezőtlen döntéseket. Az obstrukció következtében a századfordulón több kormány is idő előtt megbukott, mint például a Bánffy Dezső, a Széll Kálmán vagy a Khuen-Héderváry Károly által is vezetett kabinetek.
(Obstrukció a magyar parlamentben az 1900-as évek elején, forrás: Vasárnapi Újság)
(Bánffy Dezső magyar miniszterelnök 1895 és 1899 között, forrás: Wikipédia)
(Széll Kálmán magyar miniszterelnök 1899 és 1903 között, forrás: Wikipédia)
(Khuen-Héderváry Károly 1903-ban mindössze 4 hónapig volt miniszterelnök, forrás: Wikipédia)
Ezt követően került a miniszterelnöki székbe Tisza István, a korábbi miniszterelnök Tisza Kálmán a generálisnak a fia. Tisza erőszakos rendteremtésbe kezdett. Stílusa, agresszivitása és gyakorta házszabály-sértő intézkedései 1904-re addig soha nem látott mértékben polarizálták a közvéleményt. A miniszterelnök az ellenzéki tüntetéseket is gyakorta szétverette; 1904 április végén került sor a legsúlyosabb ilyen incidensre, ekkor Tisza szűkebb hazájában, Bihar vármegyében veretett szét egy, a helyi parasztoknak a szocialisták által szervezett nagygyűlését, ami 33 halálos áldozatot követelt.
(Tisza István miniszterelnök első ízben 1903 és 1905 között, forrás: Wikipédia)
(Élesdi sortűz 1904 áprilisában, forrás: Erdélyi Krónika)
Majd ez év őszén kezdeményezte a parlamenti házszabály módosítását az obstrukció letörése érdekében, amelyet a kormánypárt a Szabadelvű Párt is támogatott. Ez alapján többek között az egyes törvények elfogadását már nem lehetett időhúzó felszólalásokkal lassítani, illetve az obstruáló képviselőket indokolt esetben akár karhatalmi erővel is ki lehetett vezettetni a teremből.
1904. november 18-án került sor arra a parlamenti ülésre, ahol a házszabály módosítást is tárgyalták, de Tisza és a kormányzóerők cselhez folyamodtak az ellenzék megtévesztése és a törvény elfogadása érdekében. Tisza rövid kortesbeszéde után a házelnök – a házszabály megsértésével – csendben azonnali szavazást rendelt el Daniel javaslatáról, majd meglengetett egy zsebkendőt. A jelenetet nem értve a képviselők többsége kíváncsiságból felállt a helyéről (ekkoriban a felállás jelentette az igen, az ülve maradás a nem szavazatot), mire Perczel a Daniel-féle határozati javaslatot elfogadottnak jelentette ki. Ezt követően a parlament ülése egy hónapig szünetelt, majd december 13-án került sor a cikk elején is látható parlamenti verekedésre és a berendezés szétverésére.
(A híres zsebkendőszavazás, forrás: Egyperces történelem)
A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. 1875 óta a választásokat mindig a Szabadelvű Párt nyerte meg, de most vele szemben az ellenzék egységesen sorakozott fel szövetkezett ellenzék vagy Koalíció néven. A koalíció, melynek többségét a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt (Függetlenségi Párt) adta, alapjaiban kérdőjelezte meg a kiegyezést, illetve a dualizmus intézményét és az 1848-as (innen a nevük) célokat és vívmányokat kívánta elérni, illetve kiharcolni. Ez gyakorlatilag a Magyar Királyság kiválását jelentette volna az Osztrák-Magyar Monarchiából, Ausztria és Magyarország között csupán a perszonáluniót megtartva.
(Kossuth Ferenc a Szövetkezett ellenzék és azon belül is a Függetlenségi Párt vezetője, forrás: Wikipédia)
(Apponyi Albert az ellenzék másik fontos vezetője, forrás: Wikipédia)
A választások 1905. január 26. és február 4. között zajlottak. Ezen az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt vereséget szenvedett a szövetkezett ellenzékkel szemben.
(Az 1905-ös választás végeredménye: Ellenzéki pártok 232 mandátum vs. Szabadelvű Párt 159 mandátum, forrás: Scribd)
Az eredmények ismeretében kizárt volt, hogy egy tisztán a szövetkezett ellenzék pártjaiból álló kormány alakuljon meg, mivel ezek a politikusok a negyvennyolcas alapon álltak, amellyel az uralkodó nem értett egyet. A választások eredménye egyértelművé tette, hogy miniszterelnök csak olyan ember lehet, akit az ellenzéki koalíció is hajlandó elfogadni. Ezen meggondolások alapján került az első-számú jelöltek közé gróf Andrássy Gyula és Széll Kálmán személye. Azonban egyikőjük sem vállalta a felkérést, így egyenlőre a hivatalában maradhatott Tisza István és kormánya ügyvivő jelleggel. A helyzet azonban katasztrofális volt. Tisza István egy uralkodónak írt levelében így fogalmazott: „Az ország a széthullás szélén áll”. Megkezdődött a tömegmozgalmak kibontakozása az országban, amelynek fő irányítója a Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt és az egyre nagyobb tömegek elérő sztrájkokkal nyomást helyeztek a kormányzóerőkre és az uralkodóra. Közben elkezdett széthullani a korábbi kormányzópárt a Szabadelvű Párt, amely a következő évben meg is szűnt.
(Szociáldemokrata tüntetés 1905-ben, forrás: NKP)
A koalíció 1905 áprilisában megfogalmazott az uralkodónak egy feliratot amelyet olyan populista
jelszavak és követelések jellemeztek, mint a választójog kiterjesztése, közgazdasági és szociális reformok, önálló vámterület és természetesen a szokásos katonai követelések.
Rövidesen Ferenc József is belátta, hogy Tisza helyzete tovább már nem tartható, a koalíció pedig a követeléseiből nem enged. Viszont nem akart egy a kiegyezést tényét semmibe vevő kormányt kinevezni, ezért hozzálátott egy parlamenten kívüli, ügyvivő kormány létrehozásához, amíg nem tud a Koalícióval megegyezni valahogyan. A miniszterelnöki posztra a volt honvédelmi minisztert, báró Fejérváry Géza táborszernagyot szemelte ki, aki az udvar egyik leglojálisabb hívének számított.
(Fejérváry Géza miniszterelnök 1905 nyara és 1906 tavasza között, forrás: Wikipédia)
Az ellenzék a kormány ellen azonnal bizalmatlansági indítványt nyújtott be, amelynek lényege, hogy a miniszterelnököt csak akkor lehet leváltani, ha van ellenjelölt és a kormány névsorát is összetudják állítani. Mivel az országgyűlés az indítványt elfogadta, Fejérvárynak le kellett volna mondania. Nem ez történt. Az ülésszakot a miniszterelnök szeptember 15-ig újra elnapoltatta, de a parlamenti többség folytatta a tanácskozást. A szövetkezett ellenzék nemzeti ellenállást hirdetett országszerte a kormánnyal szemben. Ez növelte a Koalíció támogatottságát, ugyanakkor az ellenzéki vezetőket csapdahelyzetbe hozta az a tény, hogy a hatalomra kerüléshez engedményeket kellett tenniük, de kötötte őket az egyre szélesed tömegbázisuknak tett ígéretük.
A kormány egyetlen kísérlete az ellene irányuló támadások csitítására az általános és titkos választási rendszer bevezetésének ígérete volt, azonban ez a kezdeményezésük elbukott, így tovább csökkent a kormány népszerűsége és a mozgástere még tovább szűkült.
A koalíció és az uralkodó az ősz folyamán többször tárgyaltak egymással, de megegyezés nem született és a Fejérváry-kormány a helyén maradt, valamint az országgyűlés üléseit folyamatosan napolták el, nehogy a kormányt letudják váltani. Közben a kormány októberben és decemberben is lemondott, de azt az uralkodó nem fogadta el.
A belpolitikai válság 1906. januárjában érte el mélypontját, a megyei ellenállás országos anyagi támogatás
hiányában kezdett kifulladni, a koalíció vezetőiben újra felmerült az anarchiától való félelem. A Koalíció benyújtotta az uralkodónak a mérsékeltebb programját, amely kapcsán ideiglenesen feladták a katonai követeléseiket, cserébe az új választások kiírásáért.
A szövetkezett ellenzék a katonai követelések elvetése miatt a választójog reformját szerette volna elérni az uralkodónál. Feltételként szabták a Fejérváry kabinet leváltását is. Ezután már gyorsan megszületett az egyezség az udvar és a koalíciós vezetők között. A megállapodás lényege az volt, hogy a győztes ellenzék gyakorlatilag régi programját feladni volt kénytelen (a leendő kabinet többek között vállalta azt, hogy lemond a katonai törekvéseiről, vagyis nem feszegeti a közös hadsereg ügyét, valamint fenntartja a gazdasági közösséget Ausztriával) és az uralkodó, valamint a pártok egyetértése alapján kinevezték az új miniszterelnököt Wekerle Sándort.
(Osztrák karikatúra a magyar belpolitikai válságról, a képen látható: Wekerle Sándor, Polónyi Géza, Apponyi Albert Andrássy Gyula és Kossuth Ferenc, forrás: Veritas)
(Wekerle Sándor a kompromisszum értelmében kinevezett miniszterelnök, forrás: Wikipédia)
Az új kormány belügyminisztere mindjárt eskütétele után április 29. és május 8. közötti időpontra írta ki a választásokat. A választásokon az ellenfelek nélkül maradt szövetkezett ellenzék a szavazatok 87%-át szerezte meg, azonban a ráruházott óriási hatalommal nem tudott élni.
(Az 1906-os választások térképes bemutatása megyénkénti leosztásban, forrás: Magyar Parlamenti Gyűjtemény)
Ugyanis a koalíciót innentől kezdve folyamatosan belső ellentétek feszítették, valamint sorozatos hibákat követettek el, amely azzal a következménnyel járt, hogy a Wekerle-kormány semmilyen célkitűzését nem tudta elérni és ennek következtében csökkent a kormányzóerők támogatottsága, valamint ismét színre lépett a későbbiekben a korábbi miniszterelnök Tisza István is, aki 1910-ben az új pártjával, a Nemzeti Munkapártjával fölényes győzelmet arat a Koalíció pártjai felett és visszaszerzi a hatalmat tőlük.
Ebből is látni, hogy a hatalomnak álljon az élén király vagy elnök vagy miniszterelnök nem szabad szembe mennie a választópolgárok akaratával, mert az országos elégedetlenségeket, felfordulást és káoszt teremthet, amelyben nem lehet sikerre vinni egy országot, ahhoz ugyanis megfelelő politikai cselekvő és ítélőképességre van szükség és ez igaz volt a múltban, igaz a jelenben és igaz lesz a jövőben is!
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Dualizmus kori országgyűlési választások. http://www.publikon.hu/application/essay/110_1.pdf (2024. 01. 26.)
- A dualista rendszer válsága. Hanák Péter: A századelő történelmének áttekintése. Arcanum. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Spenot-a-magyar-irodalom-tortenete-1/v-kotet-a-magyar-irodalom-tortenete-1905-tol-1919-ig-4CF1/uj-magyar-irodalom-kibontakozasa-4D16/1-a-szazadelo-tortenelmenek-attekintese-hanak-peter-4D17/a-dualista-rendszer-valsaga-4D27/ (2024. 01. 26.)
- Grexa Gyula (1927): Magyarország Kálváriája. Nyugat. 1927. 21. szám. https://epa.oszk.hu/00000/00022/00430/13448.htm (2024. 01. 26.)
